Béla és Bandi története nem hosszú, mégsem emlékszem tisztán a kezdetekre. Valami olyasmi rémlik, hogy a Balatonfüred környékén borászkodással próbálkozó Bortársaság-tulajdonos Tálos Attilának a Fodor testvérek segédkeztek traktorostul-mindenestül, aztán egyszer csak jó kis saját borok lettek ebből, plusz vidám-könnyed arculat. Arról, hogy kik ők, és mit akarnak, itten végül is meg lehet találni néhány alapvető információt. Most, hogy rákerestem, úgy tűnik, én írtam róluk először az Alkeszen, még 2007 őszén, majd AM exkolléga énekelte meg alaposabban munkásságukat, amikor megjelent a polcokon másfél literes házi fehérboruk a 2007-es évjáratból. Azóta színesedett a szortiment, per pillanat négy dolog is elérhető a kereskedőnél, ebben nincs benne, ami már elfogyott, vagy ami még meg sem jött. Ha jól értem, a szürkebarát először került palackba, jól döntöttek, hogy letöltötték. A sokra hivatott fehér fajták közül úgyszólván ez az egyetlen, amelyből még nem ittam igazán nagy formátumút – biztos az én hibám is, ügyetlenül keresgélek talán –, bár az ezredforduló környékén mintha ott lett volna a spiccen egy-két Szeremley-tétel. A Béla és Bandi-féle pinot gris-től mindenesetre nem világmegváltást vártam, hanem közönségszórakoztatást. Jól tettem. Reduktív szín, friss, gyümölcsös-virágos illat, a jellegzetes gyógynövényesség csak nyomokban, hogy ne bántson. Testben közepes, csepp maradékcukrot sejtek a háttérben, melynek hatása jótékony. Savai szépek és selymesek, mindene kerek, csiszolt, sima, de egyúttal eléggé élénk és lendületes, hogy élvezet legyen egészséges kortyokban fogyasztani. Csúszik veszedelmesen, az 5 pontot csont nélkül megérdemli.