Határozott szándékommá lett, hogy újabb érdemes villányi termelőket fedezzek fel – plusz előszedjem a régi nagyokat megint –, ezért is csaptam le ügyesen a Heumann Pincészet cabernet franc-jára nemrég. A svájci–német házaspár korántsem újonc a borvidéken, a 90-es évek kellős közepén vetették meg a lábukat arrafelé, munkásságukat különféle értékes díjak szegélyezik, mégsem robbantak be az élvonalba. Beszédes körülmény, hogy bár jó néhány találatot kidob a kereső az Alkeszen, kevés bejegyzés foglalkozik a boraikkal, a zöm inkább sikereikről tudósít. Engem sem hódítottak meg ez ideig, a tavaly nyári Pannon Top 25-ön kóstoltam a 2007-es Terra Tartarót, rendben volt, de a tízes listámra nem fért fel. Ahogy mostanában lenni szokott, Heumannék is odafigyelnek a hozamkorlátozásra és a tiszta technológiára, és nekik is a cabernet franc a kedvencük. Az évjáratról pontosan tudjuk, milyen, ezért butaság lenne meglepődnünk a már megint 15-ös alkoholon. Közepesen mély szín, távol a feketétől, finom, elegáns illat, semmi harsogás, tiszta gyümölcsösség, színvonalas hordó, kis bőrösség, eddig jó. Majdhogynem nagy test, gömbölyűség és rendezettség, szerkezet, zamatok rendben. A búcsú azonban elrontja: érdes, tapadós a tannin. Szellőzik, melegszik, színesedik, de a cserek nem nyughatnak. Kár, hogy csak 5 pont, és nem több legalább eggyel.