A Feind família balatonfőkajári pincéjéről többször is írtam, egyszer például egy hétvégi indexes születésnap alkalmából, máskor meg a 2007-es rozét dicsértem. Legutóbb a gyermekkorú 2009-es válogatott olaszrizling nyűgözött le futtában, amelyről utóbb egy kedves barátom azt írta, palackozottan is fantasztikus teljesítményt nyújt. Azonnal éreztem, ez a bor kell nekem, ám a pincétől azt a tájékoztatást kaptam, hogy Budapesten nem elérhető. Ha minden igaz, így is sikerült szert tennem egy palackjára közvetetten, amint eljut hozzám, elmélyedek benne. Addig is vásároltam egy cserszegi fűszerest az Intersparban, hadd tisztelegjek Bakonyi Károly emléke előtt. Nemrégiben volt egy közepes szabású fajtakóstolónk, kiugró minőséget nem találtunk, ropogós ízeket-illatokat igen, Feindék akkor kimaradtak, nyilván hasonlót vártam az ő boruktól is. Világos szín, intenzív, finoman virágos-gyümölcsös illat. Az ízek szokás szerint kevésbé izgalmasak, kissé egyvonalúak, érdekes módon idő kell a savaknak, hogy vibrálósra fogják. Üde, lendületes, ivós darab, elképzelhetetlen, hogy bárki ne szeresse, aki mondjuk épp ismerkedik a száraz fehérek vonzó világával. A 4 pont legteteje.