Előre jelzem, eszem ágában sincs elvenni a gasztrobloggerek kenyerét, étteremkritikák nem lesznek itt, ez sem az. Amiért a Plachutta bejegyzést kap, az természetesen a bor, annak ellenére, hogy pontozási rendszerem szerint a konyhának történetesen nemzetközi, a ház veltelinijének pedig pannon klasszis minősítést kellene kapnia. Ewald Plachutta a klasszikus bécsi marhakonyha felvirágoztatója, a legismertebb osztrák szakácsok egyike, éttermeit ma már a fia, Mario viszi. A Bűvös szakács e posztjában sok mindent megtudhatnak róluk, nem szívesen merülnék el a részletekben. Az osztrák főváros szívében található Plachutta előtt többször elsétáltunk az elmúlt években – ennek korábban volt Michelin-csillagja, az idei listán nincs rajta –, ám a borsosnak tűnő árak miatt soha nem tértünk be. Vasárnap viszont kikeveredtünk Nussdorfba, és ha ott voltunk, megnéztük a bejárat elé kifüggesztett ajánlatot. Úgy találtuk, most az egyszer érdemes tennünk egy próbát. Hogy megérte, nem kérdés: ettünk egy Beinfleischt – húslevessel, pirított krupmlival, tormával, spenóttal hozzák ki a főtt marhát, nemcsak finom, az adag is emberes – és egy nagyszerű schnitzelt, fogyasztottunk bort, nem keveset, vastag borravalóval 75 eurót fizettünk. Top 5-ös éttermi élményeink egyikét hozta ez a napos délután, innen nézvést nem sok a pénz. Különösen, ha a lényegre térve elmondom: az étterem válogatta kamptali zöldveltelininek achteljét 3,90-ért mérték, és elképesztően zamatos és tartalmas volt. Az első pohár után a változatosságot hajszolva Hardegg-rieslinget kértem – hozta a hatost csont nélkül –, utána azonban még két körre visszatértem a veltlinerhez. Ház bora 7 pontért – kell-e több a boldogsághoz?