Az Erzsébet Pincéről sokáig csak azt tudtam, hogy van, és hogy a Gróf Degenfeld-főnök Prácser Miklós családjának érdekeltsége, semmi többet, és nem is kóstoltam a boraikat. Mígnem a Bortársaság kínálatában megjelent a furmintból és hárslevelűből házasított 2009-es Zafír, amely nemcsak baráti árával, hanem kifinomult stílusával és minőségével is levett a lábamról. A hétvégén elutaztunk Hegyaljára családilag, megnéztük a pincét és a szortimentet. Az Erzsébet nem egészen tíz hektáron gazdálkodik, a munkát már az új nemzedék – miszerint Prácser Hajnalka és ifj. Prácser Miklós – irányítja, organikusan szőlészkednek, a területek gyönyörűek, a pincében sem avatkoznak a dolgokba durván, saját élesztőt használnak. Ezzel együtt a borok kivétel nélkül iskolázott illatúak, tiszta ízűek, finomak. Nem feltétlenül nagyok, de mindenképp szeretetre méltóak. Prácserék szárazban igyekeznek külön kezelni a dűlőket, a Király és a Betsek terméséből is van szelektált boruk, előbbi száz százalékban fumintból, utóbbi tarcal 7-esből készült. Éppen a furminttal kezdtünk, fajtajelleges, komoly darab, mégsem akarnok. A B7-es – amelyet a kolléga nemrégiben jól megdicsért; a B a termőhelyet, a hetes a fajtát jelöli – tájborként minősíthető, ami kicsit sem von le értékeiből: masszív és jó ivású megint. Talán a Zafír a legelegánsabb ebben a körben, bár nincs sok értelme a trió valamely egyedét a többiek elé helyezni. A félédes hárslevelű is remek, ám az igazán hedonisztikus élvezetek egy kategóriával feljebb kezdődnek. A 2008-as fordítás mestermunka, úgy sejtem, ha kicsit megállapodik, számíthat nyolc pontra is, meglátjuk. Furcsa ilyet mondani, de az utána következett, magasabbra pozicionált késői szüreteknek és aszúknak nem volt könnyű dolguk, ha felül akarták múlni. A 2008-as 150 gramm – késői szüret botritiszes szemekkel – krémességével hódított, a 2002-es 5 puttonyos zabolátlannak tűnt, a 2003-as Decanter World Wine Award-aranyérmes aszúeszencia odacsapott komplexitásával. A végére jutott még egy 1993-as 5 puttonyos is, borostyánszínnel, aszaltgyümölcsös-dohányos illattal, életteli savakkal, férfias karakterrel, a hanyatlás legkisebb jele nélkül. Az Erzsébet Pince kívülről úgy néz ki, mint egy családi ház, a gazdák azt mondják, a járatlan vendég olykor búsan sóhajtozza, hogy igazi pincét szeretett volna látni. Aztán ha bemegy, csodálkozik a föld alatti nagyszerűségek láttán. Egy szó, mint száz: el kell menni, meg kell nézni. Ha már maguk a borok csak elvétve kaphatók országosan. De gondolom, ez a helyzet megváltozik nemsokára.
Az Erzsébet Pince 2010 szeptemberében
2010.09.07. 08:00 AG 2.0
1 komment
Címkék: tokaj erzsébet pince pincék és borászatok
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pupa pupánszky 2010.09.07. 17:16:33