Jásdi István munkássának a megítélése meglehetősen változatos, ez alatt az Alkesz-poszt alatt például mellette és ellene is sokan érveltek. Az imént linkelt bejegyzés tapasztalt szerzőjét általában keserves benyomások érik, engem pedig szinte mindig kedvezőek, amire aligha elégséges magyarázat, hogy nagy a különbség az értékrendünkben. Hogy viszont mi a magyarázat, azt nem tudom. Amit tudok, az csupán annyi, hogy az utóbbi években nem kevés Jásdi-bor csúszott le a torkomon, ehhez képest nem emlékszem olyan palackra, amely tartalmának a lefolyóban kellett volna végeznie dicstelenül. A vonatkozó polémia hatására mindenesetre úgy döntöttem, megszabadulok aktuális készletem egy részétől, hadd lássam, mi van a remekbe szabott és sokszor megénekelt 2008-as Siralomvágón túl. Azazhogy innen. Ennek jegyében először is a 2008-as chardonnay–pinot blanc-nak hágtam a nyakára, enyhén pirkadt színnel kezdett, utána kissé direkt savat és könnyed, rokonszenves ízeket prezentált, egészséges 4 pontot kapott. Második nekifutásra a dettó 2008-as csopaki rizlingből szaladt ki a dugó, vastagon-dúsan fajtajelleges illata azonnal meggyőzött, a telt, gömbölyű korty fokozta elégedettségemet, ez a bor még közelebb került az ötöshöz, de végül nem érte el. Ne feledjük azonban, hogy alapkategóriás, ezerháromszáz forintos tételekről beszélgettünk eddig. A Lőczedombi – harmadszor is 2008-ból – más tészta. A két dűlőválogatott olaszrizling közül nemcsak a presztízse kisebb ennek, az ára is jóval szerényebb, nem véletlenül, hiszen kevesebbet is tud. Kevesebbet, nem nem keveset. Világos szín, nevezzük szalmasárgának, finom, tiszta illat. Virágokkal, visszafogott ásványossággal. Közepes test, élénk, okosan iskolázott savak, megint fajtajelleges zamatok, de sokkal moderáltabban, letisztultabban, mint a sima csopakiban. Zamatos, kiegyensúlyott, lecsengésében friss és üde. Ez a bor bizony szép. Nem nagy, nem lehengerlően komplex, de kifejezetten elegáns. 6 pont. Rendben vannak ezek a nyolcasok.