Egy kivétellel kiürült a doboz, a tramini még hátravan, írtam máciusban, amikor gyors egymásutánban megkóstoltam szűk kiskartonnyi Somlói Apátsági Pince-bort, és véleményt is mondtam róluk. Az a tramini egészen mostanáig pihent, a múltkori kézművesbemutató – ahol kifejezetten jól teljesítettek a borászat kétezernyolcasai – után eszembe jutott, hogy még megvan, arról meg az, hogy ideje meginnom. Úgy is lett. A SAP-tételekre jellemző módon mélyebb szín, talán van egy kis mattság benne, talán nincs. Erőteljes illat, a fajta összes jellegzetes jegyével, továbbá mineralitással. Azt hittem, édes lesz, mondta a feleségem, miután orrmintát vett, majd belekortyolt. Nem az. 12,8-as alkoholt erjedt, száraz lett, az a három gramm cukor, ami maradt benne, nem oszt, nem szoroz. Nem mondhatni, hogy zamatbajnok lenne, ízei tiszták, egyenesek, savai a helyükön vannak. Nem annyira dús, erőteljes és összetett, mint a pince többi kétezernyolcasa – nem többemberes –, de nem is könnyeden-játékosan traminis. Szépen érik. Gömbölyű 6 pontot kap, viszont cseppet sajnálom, hogy nem a furmintot vagy a hárslevelűt tettem el. Egyébként az a benyomásom, hogy a tramini helyét és szerepét még nem találták meg a hegyen, sőt az egész országban sem. Sokan le is becsülik, pedig sok mindenre képes. Elzászban vagy Dél-Tirolban majdnem úgy tud elegáns-kifinomult-vibráló-tartalmas lenni, mint egy rajnai rizling Wachauban vagy a szuper német borvidékeken. Rizlingből már megszülettek a referenciaborok itthon, valami ilyesmivel szeretnék találkozni lassan traminivonalon is.