Amikor kiderült, megint van édes szamorodnija a Tokaj Oremusnak, máris világos volt, ezt nekem egykettőre meg kell kóstolnom. Ha már a minap szóba került, hogy Légli Ottó nekem készíti a borait, akkor ugyanezt elmondhatom Bacsó Andrásékról is. Ráadásul épp a szamorodni volt az, amit a leginkább kedveltem egykor a tolcsvai pincészet szortimentjéből, azért is, mert méltányos ára folytán meg bírtam venni őt rendszeresen. Ezért is búslakodtam, amikor a perfekt 2000-es után úgy döntöttek, a termék a profiltisztítás jegyében kikerül a sorból; maradt a száraz furmint, a késői szüret és az aszúk. Úgyhogy fel is hívtam most a birtokigazgatót, hadd fejtse ki, minek köszönhető a pálfordulás. Azt mondta, a late harvest az exportpiacokon bejött, de itthon nem annyira, a magyarok még mindig a hagyományos kategóriákat, elnevezéseket kedvelik. Szamorodnit ráadásul késői szüret mellett nagy biztonsággal tudnak készíteni talán minden évjáratban, 2010-ben is, valószínűleg. Vagyis a rajongók örvendezhetnek: nem kivételt képez a 2007-es, hanem egy új korszak kezdetét jelzi. Hogy a címszereplőről mit mondjak, nem is tudom. A konkurencia megelőzött, annyira stimmel a leírás odaát, hogy szinte nincs is hozzátennivalóm. Kábé olyan a tétel, karakterben és minőségben is, mint az 1999-es vagy a 2000-es a fénykorában. Azaz mint utóbbi, hiszen előbbi érthető módon savasabb, gerincesebb, férfiasabb volt anno. A 2007-es tehát végtelenül barátságos és finom, illatában és ízeiben gyümölcsök vibrálnak, felszíne sima, savai visszafogottak, bájosak, az a pici kesernye is jól áll neki, ami ott bujkál a korty végén. Semmi akarnokság, kócosság nincs benne, hajszál híján túlzásba viszi a kedvességet, mégsem súlytalan, pláne nem egyszerű. Krémes és komplex, igazi örömbor. Kézenfekvő, hogy nálam is 7 pontot ér az ilyesmi.