Vége a világbajnokságnak, nevettünk, sírtunk, a tanulságokat levontuk, ideje több energiát fektetnem ide is. Szombaton, a döntő meccs előtt muszáj volt oldani a feszültséget, alig múlt dél, amikor kibontottam a villányi Molnár Pince 2007-es cabernet sauvignonját, amelyet nem egészen ezerhétszáz forintért vásároltam az Intersparban. Van rajta matrica, mely szerint a szupermarketlánc válogatása, és egy másik is, amely az egyházi és világi borok versenyén elért kiváló eredményről tanúskodik. Erről a megméretésről még nem hallottam, de ez nem jelent semmit. Ha már itt tartunk, a villányi borversenyről viszont hallottam, ott aranyérmet kapott a tétel nemrégiben. A tizenkét hektáros birtoknak elég tartalmas honlapja van, kiderül onnét például, hogy apa és két fia viszi a céget, amely nemcsak szokásos kékszőlőket telepített, hanem carmenerét is, mi tagadás, kíváncsi lennék, mit tudnak belőle kihozni. Slágertéma mostanában az olcsón jót, úgyhogy a mélyrubin szín szemrevételezése után nagy érdeklődéssel szagoltam bele az első pohár tartalmába. Aztán megijedtem kissé, brettgyanú merült fel ugyanis, ami köztudomásúan megöli a bort könyörtelenül. Lehet azonban, hogy érzéki csalódás áldozata lettem, mert apránként átfordult az illatkarakter fűszerességbe és gyümölcsösségbe. Szájban közepes test, abszolút arányos szerkezet, az alkohol, a sav és a tannin jól elvan egymással, egyik sem telepszik a másikra. Kimondottan tiszta ízű, nem túl bonyolult, jól iható cabernet ez, érett, mégis inkább hűvös karakterű, és lendületnek sincs híján. 5 pontot biztosan megérdemel, csak a kezdeti bizonytalankodás miatt nem többet, ami árát is figyelembe véve remek teljesítmény. Még egy nüansz: nem classicus, hanem premium minősítésű, e kategória más szereplői nem igazán érhetők el ennyiért.
Molnár Cabernet Sauvignon 2007
2011.04.24. 18:30 AG 2.0
9 komment
Címkék: ötpontos villány cabernet sauvignon 2007 molnár pince
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2011.04.24. 19:08:37
Tóth Ferenc · http://www.veltelini.eoldal.hu/ 2011.04.25. 06:35:39
:)))
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2011.04.25. 07:40:22
Tóth Ferenc · http://www.veltelini.eoldal.hu/ 2011.04.25. 08:11:47
:))
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.04.25. 08:17:27
A brettességnek három aromakomponensét különböztetjük meg. Egyrészt a 4-etil-fenol ami az istálós aromát adja, másrészt a 4-etilgvajakol aminek füstölt sonkás, fűszeres aromája van, harmadrészt az izovaleric sav ami ugyanaz a zsírsav ami a lábszagot okozza :) de ez az aroma okozza a ázott kutyaszőr szagot is.
Az meg ugye ízlés kérdése, hogy ezek közül ki melyiket, mennyire szereti.
A brettről amúgy nem kevés szakmai értekezés olvasható szerte a neten.
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2011.04.25. 08:17:43
E1510 2011.04.25. 23:55:54
BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.04.26. 05:45:22
Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2011.04.27. 00:01:06