Jelentős saslikozásba bonyolódtunk szombaton a malackarajosok színével-virágával Nagykovácsiban, hárman sütöttünk ötfélét, az ilyesmi szerénységre nevel, a hátszín és a csirkeszárny nekem például jóval jobban ízlett, mint az én tarjám, amire általában büszke szoktam lenni. Nyilván lesz erről gasztrocentrikus bejegyzés a megfelelő helyen, de mivel ittunk bort is – a minőség átcsapott mennyiségbe, a végén egy nagy korty grúz brandy is lecsúszott, ma másnap van –, ráadásul jókat, ezt a részét megírom ripsz-ropsz. Akár négy egyszereplős poszt is kijöhetett volna a dologból, minden bontott palackról van mit mondani, ám ezúttal mégsem szabdalom szét a témát. Először is hol tisztán, hol szódával elfogyott egy spanyol Castano Dominio Espinal Blanco 2010 a Yecla DO-ból. 450 hektáros nagypincészet ez délen, az ezerforintos, csavarzáras cucc a fehér belépő, maccabeo szőlőből készül, eddig nem is hallottam, hogy van ilyen. Friss és üde volt a bor, a bodzán túli – vagy inneni – világból, komolyabb tartalmakat sem nélkülözött, masszív 4 pont. A montepulcianói Apostoli borászatról nem találtam érdemlegeset, egy idő után nem is kerestem. A 2003-as Vino Nobile elkezdte megadni magát az időnek, barnás villanásokat mutató színén látszott ez leginkább, illatban-ízben kevésbé hanyatlott, az erős 5 pontos szintet minimum hozta. Bott Frigyes 2009-es pinot blanc-ja olyan, mint a felvidéki termelő többi bora ebből az évjáratból. Illatos, zamatos, finom és színes, de szerintem egy hajszállal karakteresebbnek kéne lennie, hogy pannon klasszissá emelkedhessen, így marad a 6 pont. Az egri St. Andrea tán legnépszerűbb terméke a Napbor, a 2010-es is piacon van már, nálam viszont pihent még egy 2008-as. Színe mélyül, nagyon szép, illata egybeérett, nem szétszálazható, egyszerre vonzó és markáns. Szájban is ilyesmi, közepes test, sima felszín, száraz, tiszta ízek, hibátlan egyensúly. Jó kis bor pályafutása csúcsán, most kellett meginni. Egyértelmű 6 pont. Ez még csak az első saslikozás volt az idén, hallatlan.