Soha nem szerettem a chardonnay-t, kezdte Szabó Zsolt vendégszövegszerző az előző Luis Felipe Edwards-posztot, amiből két dolog következik. Az egyik: nem gondoltam volna, hogy pont ez a pince lesz az első külföldi – néhány hete azt sem tudtam, hogy létezik –, amelynek termékeiről két bejegyzés születik rövid idő alatt. A másik: én is indíthatnék azzal, hogy sose szerettem a cabernet sauvignont – de ez nem fedné teljes egészében a valóságot. Cabernet-ellenérzéseim alig egy-két évig tartottak, már 2006 hajnalán pokolba kívántam az ABC-zést. Egyszóval, a jó cabernet sauvignon jó, csak nem a szőlőtermesztés északi határán kell belőle bort készíteni. Hanem melegebb vidékeken. És akkor a konkrét indíték: hirtelen felfedeztem, hogy a Luis Felipe Edwards alapkategóriás termékei nemcsak Kanadában kaphatóak, itt vannak Magyarországon is, a fóti Corában mindenképp. Ráadásul 1300 Ft alatt, meghökkentően jó áron. A chardonnay megvolt, mondtam, jöjjön a cabernet sauvignon. Mély rubinszín, áradó illatok, erdei gyümölcsök, feketeribizli, hordó, mellé kellemes hűvösség is. Telt, de virgonc korty, sima felszín, édes, hibátlanul besimult tannin – lehet, hogy kivették a rosszat, és betették a jót, nem érdekel –, élvezetes utóíz. Pontosan olyanra faragták, hogy a publikum kedvében járjon, mégsem ellenszenvesen művi, a fűszeresség megmenti. Bivalyerős 5 pont.
Luis Felipe Edwards Cabernet Sauvignon 2007
2009.07.25. 08:00 AG 2.0
3 komment
Címkék: chile ötpontos cabernet sauvignon 2007 luis felipe edwards
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
frankia 2010.03.06. 16:01:36
, se a cabernet sauvignon, se Chile miatt (mind a kettőből inkább csalódások értek - vagy csak egyik se az én világom - és hát ugye rövid az élet és sok a felfedezni váró bor...).
Aztán bettem a borhűtőbe, ott pihent hónapokig,
mindig találtam indokot, hogy valami mást bontsak fel. :-)
Ma viszont eljött az ideje, és azt kell mondjam, tényleg igazad van, Albert Gazda! Az egész palack úgy eltűnt, hogy észre se vettem (még jó, hogy az asszony nincs ma itthon, mert ez már szemet szúrt volna neki).
Valóban érdekes, hogy a tannin hova tűnt belőle, de végülis tényleg nem hiányzik - minden más megmenti. Ennyi pénzért biztos, hogy megéri,
csodát azért persze ne várjon senki!
Ettől rosszabb bor soha nem kerüljön a poharamba...
frankia 2011.04.30. 21:26:34
IWAS 2011.04.30. 21:51:11