A legutóbbi években robbanásszerűen jelentek meg stílusos és eredeti borok Görögországban, írta Hugh Johnson a 2006-os Borzsebkönyvben. Ugyanott két háromcsillagos – Gaia, Gerovassiliou – és bő féltucatnyi két-három csillagos birtokot sorolt be a tekintély, ez utóbbiak egyike Costa Lazaridié. Úgy is mondhatnánk, a jeles termelő a görög borreneszánsz egyik zászlóvivője. Pincészetét a 90-es évek elején hozta létre Dramában, Szaloníkitől északkeletre, lenyűgöző, amit felépített. Úgy tudni, nemcsak a látvány, a minőség is lehengerlő, és bár egy bor alapján nem szabad messzemenő következtetésekbe bonyolódni, az biztos, hogy a 2006-os vörös Amethystos meggyőző. Costa Lazaridi kísérletező kedvű mesternek tűnik, nemcsak őshonos, hanem világfajtákkal is próbálkozik, ezt a 15 eurós tételt is háromféle szőlőből házasította, cabernet sauvignonból, merlot-ból és limnióból, továbbá egyéves barrique hordós érlelést alkalmazott. Gyönyörűen mély, mégis áttetsző szín, távol a feketétől. Cabernet-sen fűszeres, merlot-san édes, limniósan – ehhez a kijelentéshez azért kell merészség – füstös illat. Az új fa ott van, nem sok vizet zavar. A két világfajta közelebb hozza, a harmadik komponens kicsit eltávolítja. Nagy, de nem súlyos, struktúrája hibátlan. Tanninja érett, sava és 14-es szesze egyensúlyban van. A gyümölcsök mellett bőrösség-földesség is figyel. Kerek, elegáns és komplex, csúcsformában. 7 pont. Alaposan meg akarom ismerni Costa Lazaridi munkásságát.
Costa Lazaridi Amethystos Red 2006
2009.08.04. 08:00 AG 2.0
Szólj hozzá!
Címkék: 2006 görögország hétpontos drama amethystos agiorgitiko costa lazaridi
 
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.