A Szent István Korona Pincészet identitásának meghatározásával bajban vagyok, ez nem most kezdődött, hanem évekkel ezelőtt, már akkor sem értettem mindent, amikor nagyinterjút készítettem a zöld gazdasági napilapnak Kemendy László vezérigazgatóval. Annyira talán nem fontos, hogyan viszonyul egymáshoz a Hungarovin, a Törley, a Szent István Korona és a György Villa Pincészet, de az mégis érdekes, hogy míg a legelőbbi honlapján van utalás az utóbbi háromra, addig visszautat nem találtam. Persze nyilván megkérhetnék valakit, vázolja fel a családfát, legközelebb, ha borról lesz szó, meg is teszem. A Szent István Koronát leginkább borairól ismeri, aki nem átall ezer forint alatt is vásárolni, kiváló árértékű etyeki tételekbe szaladhat bele, elsősorban fehérben, a szekszárdi vöröseket kevésbé ajánlom. Viszont többféle pálinka is felbukkant a színen az utóbbi években. Amelyek megint csak azok érdeklődésére tarthatnak számot, akik nem bírnak-óhajtanak súlyos pénzeket szánni a szeszekre. A barackpálinkát emlékeim szerint kétezer környékén vásároltam az egyik hipermarketben. Hogy megérte-e, amit kifizettem érte, vita tárgya lehet. A gyümölcsöt az Alföldről vásárolják, a hátcímke szerint gondos válogatással, alkoholja csak 37,5-es. Illata tiszta, de nem különösebben gazdag, a kortyban sem vibrálnak ellenállhatatlanul az ízek, parfümös és égett árnyalatok is bevillannak, nem csúszik olyan színesen, ahogy várná az egyszeri ember. A baracknak egyébként általában is nagyon nehéz dolga van, legalábbis nálam. Rettenetesen sokat kell mutatnia ahhoz, hogy a Kádár-kori kommersz szagának és ízének emlékét felülírja, elsöpörje. Ez a pálinka nem birkózott meg a feladattal.