Váli Péter borait néhány hónappal ezelőtt ajánlotta figyelmembe egy kedves olvasó, azelőtt még csak nem is hallottam a termelőről, erre egy-két nappal később megírta az olaszrizlingjét a felkészült konkurencia. Telt-múlt az idő, mígnem a minap bekötötték V. Prof. fejét, vénségére, ennek apropóján szűk körben ebédeltünk jót a New Yorkban – vagy a Boscolóban, vagy hol is –, nézegettem a borlapot, láttam, vannak Váli-borok, itt az alkalom, hogy kipróbáljuk őket, mondtam. Először is az imént említett badacsonyi rizlingből kértünk, ízlett módfelett. Aztán megkóstoltuk a kéknyelűt, hadd színesedjen a kép. Még jobban ízlett, úgyhogy mást már nem is akartunk, rendeltünk belőle egy palackkal, elkortyolgattuk apránként. Szép világos szín, nagyon-nagyon rokonszenves illat. A badacsony kövei, a kéknyelű virágossága, rengeteg tisztaság, frissesség. Eszembe nem jutott volna, hogy csaknem egyéves fahordós érlelést kapott. Szájban közepes test, hibátlan szerkezet, határozott, de okosan iskolázott savak, élet és lendület, hosszú, üde, köves-gyümölcsös búcsú. El voltunk ragadtatva. Műfajilag nem nagy, inkább gerinces és férfias, mégis épp eléggé színes. Laposáék legszebb tételeire emlékeztet. Hogy ehhez még olcsó is – persze nem a New Yorkban –, az már csak a bónusz a tortán. Váli Péternek két hektárja van, ötöt akar összesen, a természetesség híve minden tekintetben. Honlapja informatív, ha többet akarnak megtudni róla, kattintsanak. Én annál is többet akarok tudni, úgyhogy megyek majd vásárolni, karácsony után. Addig is 7 pont, az ahaélményből adódó lelkesültségnek is köszönhetően.