A szenteste fénypontjának Demeter Zoltán 2007-es Főborát szánom, írtam karácsony előtt, és betartottam a szavamat. A palackot kibontottam, kétharmada el is fogyott az ünnepi órákban, bejegyzés azonban eddig nem született. Mégpedig azért nem, mert atipikusnak találtam a bort. A színe teljesen másmilyen volt, mint amihez demeterileg szokva vagyunk. Borostyánszínben csillogott, mintha sokkal korosabb lett volna a maga két événél. Illatában is érettebb jegyek domináltak, igaz, szájban viszont tele volt élettel. Azt feltételezem, az én üvegem tartalma másképpen öregedett. Meglehet, amiatt, mert másfél évet pihent a szekrényemben, gondosan elfektetve, naptól-széltől védve, mégsem a legideálisabb körülmények között. Szóval, arra a következtetésre jutottam, hogy bár így is csak jót mondhatnék róla, csendben maradok, amíg össze nem hoz a sors a megfelelő kontrollpalackkal. Hanem a minap, pontosan két héttel a bontás után felszámoltam az utóbbi idők hordalékát, közte a szűk másfél deciliternyi Főbort. Amely fogta magát, és hipphopp lenyűgözött. Semmiben sem különbözött december 24-ei önmagától. Intenzív, aszalt gyümölcsös, kifinomult illatában további oxidációt nyomokban sem fedeztem fel. Krémességét, tökéletes struktúráját pláne mintaszerűnek láttam, öblös, gömbölyű korty kedveskedett érzékszerveimnek. Savai perfektül muzsikáltak, az aszúacidok gyakori agresszivitásával szemben ezeket pontosan annyira találtam virgoncnak, hogy beállítsák az ideális egyensúlyt. Egyszerre volt tekintélyes, tömör és kedves, túl a szamorodnin, innen a hatputtonyoson. 8 pont.