Megvolt a hétvégén az első Decanter-féle VinCE-fesztivál, bortól független külföldi utam miatt – két érdekes palackot beszereztem, lesz valami róluk itt a közeljövőben – csak vasárnap tudtam elmenni a Royal Szállóba. Mesterkurzusokon, előadásokon nem bírtam részt venni, és csak egyet workshopoltam, bormarketingvonalon. Erről holnap-holnapután írok külön bejegyzést, ha összeszedem a gondolataimat annyira, hogy érdemes legyen. A karszalagom 14:00-ig volt érvényes, de belógtam délutánra, sok minden érdekelt. Így is kihagytam néhány ziccert – többen mondták, hogy a Csobánc Cooperation kötelező, Hagymásiékat, Mátyásékat is említették, a Breitenbach-borokra erősen fentem a fogamat magamtól –, de mindennek van határa, a befogadóképességemnek és az összeszedettségemnek is. Jól sikerültnek tűnt a rendezvény kóstolásos része, magasnak találtam a prémiumbor- és a borászkoncentrációt, azt feltételezem, nem volt gond az ár-értékkel. Az alábbiakban megemlítek néhány bort, amelyek tetszettek. Arról rég lemondtam, hogy külön fehér- és vörösköröket tegyek ilyenkor – értelmetlen és frusztrációt okoz –, ezért úgy skiccelem fel azt, amit, ahogy jött. Arra általában törekszem, hogy megválasszam magamnak a nap borát és pincéjét. Ez most elmarad – rengeteg különféle termék varázsolt, ezért is nem lehetett kiragyognia egyvalaminek. A román Cramele Recasnál ízlett a 2009-es királyleányka. Bott Frigyesnél a 2008-as évjáratban nem a rajnai rizling viszi a prímet, hanem először is az olazrizling, de főképpen a Vinculum, amely nem juhhfarkból, hanem héjon áztatott zöldvelteliniből és olaszból készült. Meghökkentő, hogy az alapos macera ellenére mennyire elegáns és cseppet sem nehézkes a bor. A szlovén Santomasnál lenyűgözött a 2005-ös Refosk Antonius, még nem ittam ennyire tartalmas és finom exjugoszláv vöröst. El is határoztam, a végén veszek belőle egy üveggel. Baráti tipp alapján és közreműködéssel próbáltam ki az IFDT-nél a Simonsig Kaapse Vonkel Brut 2006-ot, tökéletes. A Laroche asztalánál érdekes volt eljutni az egyszerű Chablis-tól a komplex, érett 2004-es Grand Cru Les Blanchots-ig. A chilei Errazuriz borai nem pusztán hibátlanok, már alapkategóriában tud szinte mindegyik valami pluszt. Feljebb akár egyéniségekről is beszélhetünk, különös tekintettel a 2007-es Shiraz La Cumbréra. A wineage-es borok közül a legjobban ezzel együtt európai ütött: az O. Fournier 2004-es Spiga Ribera del Duerója. Az egri Kovács Nimród Winery 2007-es chardonnay-ja telt, zamatos és kicsit édes, a 2005-ös NJK egyvonalú illata után izgalmasak az ízek, a 2006-os csúcsvörös odacsap rendesen. Szerintem ennél jobb bort még nem készítettek arrafelé. Heimann Zoltán 2009-es Fuchslija nemcsak a nagyszerű címkének köszönhetően élvezetes, Gál Lajos mézese érdekes, Demeter Zoltán 2008-as száraz birtokbora itatja magát veszedelmesen, Vida Pétertől a 2007-es La Vida cabernet sauvignon kapott el, nemsokára piacra kerül. A Takler Pince sora szokás szerint nívós, a válogatott syrah-t most színesebbnek véltem, mint a már régóta toplistás Primariust meg a többit. A Sauska Pincészetnél új villányiakat is kóstoltam, ám ezúttal a 2009-es tokaji hordóminták taroltak. Rakaczki Gábor első munkáival gyorsan letette a névjegyét. A Szenttamás és a Birsalmás furmint egyformán gyönyörű, ám az igazi reveláció a chardonnay. Édesben Gergely Vince – aka: Úri Borok Pincészete – minden tétele simogatott, talán 2000-es 6 puttonyos volt a legkedvesebb, az 1999-es 6 puttonyos előtt meg van még néhány évtized. Ha azt kellene bemutatnom, milyen aszút szeretek, és miért, az Oremus 2002-es 5 puttonyosán keresztül tenném. Telt-múlt az idő, közeledett a vége. És annyira jólesett Karner Gábor minap megénekelt 2007-es sillere, hogy nagyon. Kellőképpen feltöltekeztem élményekkel és alkohollal, szedtem a sátorfámat. A Santomas refoskjáról megfeledkeztem. Majd máskor.