Ezek mennek Európa-szerte, a friss, gyümölcsös borok trendje kezd felfutni. Fehérben szinte nem is lehet mást eladni, mint az egy-, legfeljebb kétéves tételeket – mondja Andreas Ebner egy pécsi borozós riportban. Ő is tartja magát ehhez, aminek ékes bizonyítéka a 2010-es végvári cirfandli. A Szigetvárhoz közeli Mozsgóról harangozni sem hallottunk, amíg a dél-tiroli termelő meg nem telepedett ott, és piacra nem küldte első dolgait. Amelyek nagyot szóltak hirtelen. A 2001-es Komo cuvée a pocsék évjárat egyik legjobb magyar veresének szerepében tündökölt, odaadó rajongója voltam, a 2002-esnek dettó, ezt mások is szerették. A Komóból aztán 3-as Hordó lett, jó ideje nem volt hozzá szerencsém. A termelő később kikeveredett a szubkultúra érdeklődésének homlokteréből, külön bejegyzést nálam sem kapott még, utoljára 2007-es pinot noirjába nyaltam bele, előbb a 2009-es, majd a 2010-es Pannon Top 25 alkalmából, tetszett mindkétszer. A címszereplő cirfandli az idei huszonötös listára verekedte fel magát, a kereskedő pedig azt állítja róla, olyan, mint egy jól sikerült sauvignon blanc. Van ebben valami. Halvány, kicsit matt szín, harsogó illatok, szénás-füves-bodzás, de nem sejlik éretlennek, gyümölcsökből egres mellett barackot is mutat. Közepesnél karcsúbb, karcsúnál izmosabb test, üdítő-frissítő korty, tiszta ízek-zamatok, pezsgő-vibráló savak. Élénkek, de nem savanyítanak, nem buták. A 13-as alkohol néha mintha sok lenne. Eléri az 5 pontot. A cirfandliról még nemigen tudjuk, milyennek kéne lennie. Ebner végvárijától sem leszünk okosabbak – de annyi baj legyen.