A mindössze kéthektáros badacsonyi Németh Pincéről már írtam egyszer, nem sokat tudtam róla, szerencsére Bakó Ambrus termelő – aki, talán minden további nélkül el szabad árulni, Bazaltrajongóként is ismert a szubkultúrában – alaposan, okosan, informatívan egészítette ki szövegemet. Azt is jelezte kommentjében a 2009-es évjáratú kéknyelűjével és olaszrizlingjével egyébként meggyőzően debütált borász, hogy Németh Istvánék elsősorban késői szüretben jók, ami masszív és hosszú életű száraz-félszáraz tételekhez éppúgy vezethet, mint édes különlegességekhez. Előbbiekhez még nem volt szerencsém – eddig nem tettem erőfeszítéseket, ezután fogok –, utóbbi műfaj egy jeles gyümölcséhez ellenben igen. A 2008-as édes olaszhoz az Aszú-domb dűlőben termett a szőlő – akik otthonosabban mozognak Badacsonyban, illetve a tárgyalt pince környékén, bizonyára tudják, hol van ez pontosan –, a bor maradékcukor-tartalmára vonatkozó információm nincs, alkoholja megállt kilenc és félnél. Karcsú félliteresbe tették, címke helyett cirkalmas kézírással díszítették a palackot. Világos, kristálytiszta szín, fiatal, gazdag, barátságos illat, sok-sok gyümölccsel és frissességgel. Nagy test, komoly édesség, krémesen finom textúra. A savak enyhén szólva sem agresszívak, mégis egyensúlyban tartják az anyagot. Lecsengésében is gyümölcsös, kedves, elegáns. Néha mintha pici nagy hordós bizonytalanság bejátszana – tévedhetek is –, de ez elhessegethető. A krémesség és az üdeség játéka épp elég, hogy tetsszen nekem. Valahogyan eszembe juttatta Szeremley Huba remek késői olaszait, amelyeket annyira szerettem az ezredforduló környékén. Megvan a 7 pont.