Előbb azt írtam, Magyarország fehérország, aztán azt, legyen az olaszrizling a magyar fajta. Azt is mondtam akkor, egyelőre hiányoznak a referenciaborok olaszfronton. Azóta egyfelől ittam is nagyon jókat, másfelől izgalmas híreket is hallottam. Ezek után kiválasztottam a 2007-es évjáratból négy versenyzőt, amelyek jó eséllyel indulhattak harcba a pannon klasszis minősítésért. Hármat ismertem közülük, egyet nem, őt is érdemes volt megismernem. Egy nekifutásra fogyasztottuk el valamennyit. A borokat nem vakon kóstoltuk, a történethez minden hozzátartozik. Az első bejegyzésben Bott Frigyes és Légli Ottó olaszáról lesz szó, a holnapi másodikban két somlairól, a Tornai Pincészet Aranyhegyéről és Takács Hollóvár Lajos különleges tételéről.
Bott Frigyes Olaszrizling 2007
A felvidéki Bott Frigyesről sokszor írtam – a juhfarkjáról itt, a chardonnayjáról itt és itt, a rajnai rizlingjéről itt –, nem kezdek megint munkásságának méltatásába. Maradjunk annyiban, a 2007-es boraival az év felfedezettje címet bízvást kiérdemlő termelőnek ott a helye a legjobb magyarok között, ezt 2008-as hordómintáival is bizonyította számomra, amikor még a tél végén meglátogattam pincészetében. Borboy kollégával ellentétben eddig inkább a fent említett három bora nyűgözött le, az olaszrizlinget kevésbé véltem átütőnek.
Ezúttal azonban az is felzárkózott a többihez. Egészen halvány szín, intenzív, könnyed, virágos illat, a fahordós érlelésre visszafogott vaníliásság emlékeztet. Kimondottan zamatos, finom, sokkal vastagabb, mint amire az orrpróba alapján következtetni lehetne. Ezzel együtt élénken minerális is a korty. Fajtajellege a mandulás utóízben mutatkozik meg leginkább. Visszakóstolva kifejezetten elegáns, itatja magát, a 14,5-es alkohol nem több a kelleténél. Eléri a 7 pontot.
Légli Ottó Banyászó Olaszrizling 2007
A dél-balatoni termelő az utóbbi években lépett elő egyik favoritommá, monumentális rajnai rizlingjéről már ezen a blogon is írtam. A Banyászó olaszrizlingről még nem, pedig jó néhányszor volt szerencsém hozzá. Ez a bor V. prof. első számú kedvence mostanában, kartonszám veszi, issza, érthető, hogy ezt teszi.
A sor legkevésbé nehézsúlyú szereplője, szesze 13,5-es, jelentős mértéktartásnak számít az ilyesmi napjainkban. Az ára ráadásul igen barátságos, bőven alatta marad a 3000-es lélektani határnak. Színe mélyebb, mint a Bott-olaszé, illata áradóbb. Ásványossága meggyőző, gyümölcsei frissek, rizlingessége az első pillanattól érezhető. Harapható bor, benne vannak a kövek rendesen, akár somlóinak hazudhatná magát, ha akarná. Szerkezete perfekt, igazán arányossá teszik súlyával egyensúlyosan elbíró savai. Fűszeresen hosszú, harmonikus, szép. Olyan vastag 7 pont, hogy már majdnem nyolc.
