Konyári János és Dániel balatonlellei pincéje elsősorban vörösborairól híres, a 2000-es Sigillum Loliense például emlékeim szerint újrapozicionálta a Dél-Balatont sötétebb színben. Fehérben Légli Ottó tette meg ugyanezt 2006-os, majd pedig 2007-es évjáratában, és Konyáriék ebben a műfajban is igyekeznek tartani a lépést a konkurenciával. Két fontos borászatról beszélünk most, én pl. az egyiket tavalyelőtt, a másikat tavaly véltem az év bortermelőjének. Még évtizede sincs, hogy a Konyári Pince felépült, Konyári János előzőleg a boglári állami gazdaságban, majd a Garamvári Vencellel közös St. Donatusnál bizonyította, hogy sok mindenre képes, míg fia, Dániel színvonalas iskolákban tanult elméletet és gyakorlatot, tengeren innen és túl egyaránt. A családi birtokot az utóbbi időben inkább az ifjabbik Konyári viszi, az idősebbik az Ikont építgeti. Fehérben az első komolyabb próbálkozások ugyancsak Sigillum Loliense néven kerültek a közönség elé, és sikerre voltak ítélve. Aztán az új telepítések belépésével megteremtődtek a feltételek egy még komolyabb házasítás elkészítéséhez. A bor a termőhelyről, a Szárhegyről kapta a nevét, és ha nem tévedek, a 2006-os évjáratban töltötték palackba először. Ízlett. Jött utána a 2007-es, amely az Alkeszen kapott kivételesen magas pontszámot. A 2008-ast pénteken bontottam, egy sorban a minap tárgyalt Légli-sauvignonnal. Sauvignon blanc, olaszrizling és hárslevelű házasítása. Friss, vibráló, gazdag illat, barackkal, mandarinnal, citrommal, csipetnyi ásványossággal. Jegyei alapján nemcsak sauvignon blanc, rajnai rizling is lehetne. Szájban közepesnek tűnő test, rengeteg könnyed lendület és frissesség. Nagyon tiszta ízek, gazdag zamatok, perfekt savak. Koncentrációból és komplexitásból több is elférne benne, de van még ideje megállapodni, hiszen rettenetesen fiatal. Egyelőre izmos 6 pont. Nem lepődnék meg, ha fél év múlva többet érne.