A sauvignon blanc a legszínvonalasabb szőlőfajták egyike, ezt nagyjából azóta tudom, hogy belekóstoltam Sancerre és Pouilly legjobb termékeibe. A legérdekesebb, hogy az imént linkelt alkalom alkalmából olyan borokhoz is szerencsénk lehetett, amelyek elsöprő mineralitásukkal konkrétan a Somló világát idézték fel bennünk. Ezért kicsit sem lepődtem meg, amikor Takács Lajos egy interjúban elmesélte nekem, hogy történetesen a sauvignon a kedvence, hanem kívácsian vártam, mit tud kihozni belőle. Vasárnap délután Kling József boríró barátommal bontottunk ki néhány palackot, először egy 2009-es Pascal Jolivet Pouilly Fumét, utána egy 2008-as Hollóvár sauvignon blanc-t. Kedvünket leltük mindkettőben. A Jolivet-sort utoljára a bécsi Weltweinfesten szerettem, most sem okozott csalódást ez a fiatal, ropogós-tartalmas darab, a 6 pontos szintet nekifutás nélkül megugrotta. A nála is összetettebb-izgalmasabb Hollóvárral mindazonáltal nem vehette fel a versenyt. Színe zöldes árnyalatokat is mutat, már ránézésre is sűrű, mozgatásra pláne sokat ígérően hömpölyög. Elsőre kicsit zárt, de különösebb szelllőztetés nélkül is ügyesen-gyorsan bontakozik kifele. Markáns somlóiságán túl ott van a fajta frissessége is, nyilván nem a megszokott bodzás-szénás módon, sokkal mélyebben, szélesebben. Nemcsak tekintélyes, finom és élvezetes is, és ahogy melegszik, úgy mutatják meg magukat újabb és újabb rétegei. A savak intenzívek, és bár kezdetben nem igazán szépek, menet közben ízesebbé, vibrálóbbakká válnak, simán megtartják a 14-es alkoholt. Még mindig nem könnyed és játékos bor ez, hordózni pl. talán nem kellett volna, de már korántsem olyan monumentális koncentrátum, mint mondjuk a 2007-es olaszrizling. Inni is lehet, nemcsak tisztelni. Azt hiszem, a 2005-ös hárslevelű óta nem randevúztam szólóban ilyen nagyszerű Takács Lajos-művel. Komoly 7 pont, a 8 sem lenne túlzás.