A kétrészes olaszsorozat első felében kóstolt-elfogyasztott-bemutatott borokról teljesen egybevágó véleményt alkotott négyfős társaságunk. A harmadik és a negyedik versenyző ellenben alaposan megosztott bennünket. A Tornai Pince és Takács Lajos tételét énmagam szerettem, nagy erőkkel kerestem erényeiket, találtam is ilyeneket, ketten visszakézből elutasították őket, negyedik társunk meg hiába igyekezett befogadólag hozzáállni, inkább kevesebb, mint több sikerrel tudta ezt tenni. A Tornai Aranyhegyet kritikusai túlontúl jól fésültnek találták, sokkal kevésbé élénknek, mint a Bott Frigyest és a Légli Banyászót. A Hollóvár magas alkoholjával, túlzott sűrűségével, szélességével végképp nem tudtak mit kezdeni. Meglehet, a szokottnál is toleránsabb hangulatban voltam, de nekem bejött mindkettő. Ezzel együtt a Takács-olaszrizlingről azt gondolom – már ha ez érthető így –: különleges élményként sokkal inkább értékelhető, mint borként. A legfontosabb mindazonáltal: a referenciaolaszok immár ott vannak a polcokon, tessenek próbálkozni velük.
Tornai Aranyhegy Olaszrizling 2007
A Somló legnagyobb borászatát sokáig nem kedveltem. A 90-es évek második felében túlászkolt, érdektelen, karcos borokat csináltak, a nem túl dicsőséges múltat idézték. Aztán egyszer csak jött a paradigmaváltás. Belépett Várszegi György borász, piacra kerültek a vibráló ízű, reduktív, jól iható, mégis karakteres tételek. A 2006-os évjárat hozta az igazán komoly termékeket, a pincészetben megalkották a Top Selection sorozatot. A fogyasztóbarátság maradt, az Aranyhegy Olaszrizling, a Grófi Juhfark vagy az Apátsági Furmint sem árult zsákbamacskát, mindenfajta előtanulmányok és ideológiai képzettség nélkül érthette bárki, miért finomak ezek mind. Hamarosan piacra kerül a szelekció második évjárata is, négyből négy lett csúcsbor a mustrán, a közönség a bországggyűlésen ízlelgethette a díjnyerteseket.
A Városligetben az Aranyhegy Olaszrizling kapott el engem a leginkább, elegánsnak találtam, azt gondoltam, a Banyászóval bízvást összevethető. Nos, minőségét tekintve igen, jellegében semmiképp. Tükrösen tiszta, aranysárga, illatos. A barackos gyümölcsösséget vajasság és csipetnyi mineralitás színezi, mindenestül délies karakter. Szájban is ilyesmi, nagy és gömbölyű a korty, sehol semmi egyenetlenség és bizonytalanság, a savak szépen lesimítva, csiszolt, nagy műgonddal iskolázott darab. Inkább széles, mint magas, de nem lusta. Újvilági olaszrizling, zamathegyekkel. Ha melegszik, rövidül cseppet, karamelles felhangok is bejátszanak, édesedik. De nem lennék dühös, ha gyakran kellene találkoznom vele. 7 pont.
Hollóvár Somlai Olaszrizling 2007
Takács Lajos életére és munkásságára a 2005-ös maradékcukros hárslevelű színre lépésekor csodálkoztam rá, első nekifutásra lenyűgözött. A 2006-osokkal kevésbé tudtam mit kezdeni, az évjárat több Hollóvár-borát keménynek éreztem, nem elég komplexnek, gazdagnak. A 2007-es olaszrizlinget megelőzte a híre, azt lehetett hallani, ebben minden benne van, ami a Somló, ráadásul hallatlanul koncentráltan.
Közepesen mély szín, meleg, alkoholos, elképesztően minerális illat, mézzel, túlérettséggel, tényleg sűrű. Ízében csonthéjasok is, krémesség, hömpölygés. A lecsengésben dominál, éget az alkohol – szeptember végi szürettel sikerült összegyűjteni a 17-es szeszfokot. Menet közben nyílogat. Tiszta ízű, tekintélyes. Ha a borban a harmóniát és az eleganciát keresem, ez az olaszrizling megközelíthetetlen. Mégis arra ösztönöz, hogy megpróbáljam megérteni – nincs könnyű dolga. Velem még csak-csak elbír, sok mindenki mással nem. Kihívás értékelni is, összeadni, kivonni, osztani, szorozni kell, hogy kijöjjön a 7 pont. A hevenyészett tanulság: az irány hozhat izgalmas kísérleteket, ám a konszolidált jövő másfelé kell legyen.
