Az tényleg ritka, hogy valamely termelőnek konkrétan minden egyes bora extra élménybe torkolljon, függetlenül attól, mely kategóriában játszik. Sok kedvenc borászom-pincém van, de ahogy végigpörgettem őket agyban, szinte mindegyik szortimentjében találtam tételt, amelyhez nem fűznek különösebben masszív érzelmi szálak. A Tokaj Nobilistól viszont alighanem csak izgalmas/kedves/vonzó dolgokhoz volt szerencsém, az alapkategóriás Csirke-mál furminttól a sok puttonyos aszúkig. Nem tudom, Bárdos Sarolta és Molnár Péter hogyan csinálja – illetve tudom, jártam a pincéjükben –, de ténybeli tény: bármijükbe kortyolok, öröm és boldogság árad szét bennen. Örömborok ezek tehát. Mielőtt túlzásba vinném a lírai húrok pengetését, rátérek a címszereplőre szárazon. Középhalvány szín, tökéletes muskotályillat. Sok-sok gyümölcs és virág, könnyedre és finomra hangszerelve, parfümös fülledtségnek nyoma sincs. Teste nem nagy, mégis telt a korty, felszíne sima, savai fényesek, selymesek, simogatóak, a csipetnyi maradékcukor a bájához tesz hozzá, és nem vesz el semmit, zamatai kényeztetnek, gyümölcsösen, élettelien búcsúzik. Képtelenség felhagyni a fogyasztásával, amíg egy csepp is van a palackban. Alighanem a Gróf Degenfeld etalonluneljénél is többet ad. Eleganciában egálban vannak, mélységben, komplexitásban győz a Nobilis. Akkor az annyi, mint 7 pont? Nem túlzás ez?