Figula Mihály a 90-es évek egyik sztárja volt, forgott a neve, nemcsak itta borait a sokaság, beszéltek is róla. A balatonfüredi mester tiszta ízű fehéreivel az elsők közt foglalta el a helyét a szűk elitben, megkapta az év bortermelője címet is. A borászatról manapság kevesebb szó esik, noha a családfő fájdalmasan korai halála után a következő generáció viszi a dolgokat tovább lendületesen. Azóta is eltelt nagyjából egy évtized, hogy a prémiumkategóriás Figula-tételek között megjelentek az igényes vörösök. A 2008-as évjáratból nemrég ment piacra a merlot és a cabernet franc, különösen utóbbi palackjáért kérnek komoly pénzt. Az iménti link alatt a bor készítési módjáról is van információ, nem ismétlem. Ám azt megjegyzem: örömmel kell észrevételezni, hogy az új nemzedék több helyütt milyen lelkesen közelít a minél természetesebb módszerek felé. Ez megint egy olyan momentum, amely sokszor hangoztatott meggyőződésemet bizonyítja, miszerint jó irányba mennek a dolgok. Mélyvörös szín, rubintos villanásokkal. Remek, tiszta illat, erdei és aszalt gyümölcsökkel, árnyalatnyi bőrösséggel. Telt korty, barátságos ízek, szálazható rétegek, komplexitás. Lecsengésében is zamatos, a pannon klasszissá minősítéshez csak valami szilajság hiányzik. Semmi sem sok benne, a 13-as alkohol annyi, amennyire szüksége van, de érzetre cseppet lágyabb az ideálisnál. Így 6 pontot kap most.