Csütörtökön megint nagy borozást csaptunk a Drop Shopban, mi tagadás, ezúttal sem maradtam színjózan, újabban nem bírok magammal, ha komoly pezsgők vonzáskörzetébe kerülök. A remek Billecart-okra persze a végén került sor – rettenetesen ízlettek egyfelől, megrendítették az anyagi helyzetemet másfelől, egyszer élünk –, de addig is elfogyott egy és más. Hogy miért az a termék a címszereplő, amelyik, máris megmagyarázom. Néhány héttel ezelőtt a fenekére néztem Horváth Ráspi József Gneis nevezetű öreg tőkés kékfrankos-válogatásának, de arra jutottam, egy palack alapján nem szabad véleményt alkotnom. Biztos vagyok benne, hogy ennek a fajtának egyetlen borától sem kaptam még többet soha illatban, ízeiben azonban nem hozta azt a fantasztikus összetettséget, amelyet az előzmények alapján várnom lehetett. A mindent meghatározó mineralitás és a savak intenzitása érték, de szempont a harmónia vagy annak a viszonylagos hiánya is. Félreértés ne essék, nem buta-otromba borról beszélünk, a palack minden további nélkül kiürült, közvetlenül Sebestyén Csaba kevésbé fajsúlyos, de jól sikerült Iván-völgyije után, csak épp nem egyenesedett ki minden kérdőjel. Ezért határoztam el a vendéglátó-ipari egységben, hogy teszek még egy próbát, ha tehetek. Előbb viszont kézenfekvő módon belekóstoltunk a 2007-es válogatásba – és ez a négyezer forintos bor visszakézből lenyűgözött bennünket. Ráspis illat mésszel, ásványokkal, gyümölcsökkel, hordófűszerrel, kicsit talán mélyebben, édesebben, mint máskor. Közepesnél izmosabb test, finom tannin, okos savak, ízek kavalkádja, egyensúly. Nem óriás, de olyan jó inni, hogy nem jó abbahagyni. Mindent vitt, tartotta a lépést a Gneisszel és az egyébként dettó kvalitásos Schiefer Szapary Blaufränkisch 2007-tel is. Vaskos 7 pont. A második nekifutás után és a megtélés nehézségei ellenére úgy vélem: a Gneis is itt tart most. Ám az idő talán neki dolgozik.