Hát ez a sorozat két rész után teljesen abbamaradt, több mint egy éve szünet van, meg is jegyeztem a születésnapomon, annyit iszom, hogy nincs időm kocsmába járni. A minap muszáj volt kivételt tenni, hazalátogatott néhány napra legendás pétervári emberünk – aki időközben Moszkvába költözött –, sikerült egy közös estét kihasítani ebből a rohanós nyárból, azt találtuk ki, nem otthon fogyasztunk, elmegyünk a nemrégiben nyitott Drop Shopba. Az akciót megelőzte a hely jó híre, ezért várakozásaink nagyok voltak, és nem csalódtunk. Ennél különb koncepciót a fogyasztó szempontjai felől nézvést elképzelni sem lehet. Kb. 250-féle bor, ezekből mindennap 60-at nyitnak, lehet decizni, sőt azokat a palackokat is kibontják, amelyek nincsenek benne a napi ajánlatban, feltéve, hogy a kedves vendég a tartalom több mint felét elfogyasztja. Az árak nem magasabbak, mint ha elvitelre vásárolna az ember. Hogy ezt hogyan lehet kigazdálkodni, nem tudom, de remélem, működőképes lesz a modell. A szelekció rokonszenves, külföldi nagy nevek minden fontos országból egyfelől, inkább és kevésbé ismert magyarok másfelől, köztük saját felfedezettek is. Péntek este a külföldben mélyedtünk el alaposan – egy echte oligarchának semmi sem drága, a számla végösszegéről ne beszélgessünk –, a magyar ínyencségeket máskor vesszük szemügyre. Finom Champagne-okkal indítottunk – Kóstolómester barátom annak idején a lelkemre kötötte, ne bohóckodjak mindenféle habzóborokkal, ha buborékra vágyom, igyak igazit –, a Roederer Brut odacsapott, a Barnaut Grand Cru Blanc de Noir rátett még egy lapáttal. Volt egy sauvignon blanc-os körünk, az új-zélandi Pegasus Bay 2008-as Main Divide-ja hibátlan élvezet, a sauvignon–semillon házasítás nyolcpontos magasságokba vágyik, aki meg e játékos fajta férfiasabb-minerálisabb arcára kíváncsi, kóstolja meg a Laporte 2008-as Sancerre-jét. Jött egy chardonnay-blokk, az argentin Catena dús darabjával, majd a burgundi Faiveley Pouilly Fuisséjével és 2007-es Chassagne Montrachet-jával. Utóbbi lett a nap bora, keménységével, ásványosságával, markánsságával egy bizonyos balsikerű burgundizást idézett fel, most azonban igencsak bejött az, ami néhány hónappal ezelőtt nem. Felfrissülésképp még pezsgőztünk, majd lezártuk a történetet egy hétéves Chateau de Beaulon Cognackal, de az is lehet, hogy fordított volt a sorrend, mindegy. Kiállok merészen és mondom: erre a helyre szüksége van Budapestnek – meg még sok hasonlóra, természetesen –, menjenek, csináljanak forgalmat.