A Szepsy Istvánnál végrehajtott pincelátogatás alkalmából már mondtam, a Szent Tamás furmint mellett a szintén 2007-es cuvée vágta ki leginkább a rezet, az, amelynek múltja és jelene fényes, jövője azonban nincs, mert dűlős szamorodni lesz belőle. Nekem persze majdhogynem mindegy, hogy is hívják – a szamorodni nyilván jobb és korszerűbb kifejezés, mint a gyorsan megkopott cuvée –, az a fontos, hogy jó legyen ezután is. Nagy barátja vagyok ennek a műfajnak, számos bejegyzésem tanúskodik róla. A könnyed, gyümölcsös-virágos késői szüreteket gyakran kevésnek érzem, a tekintélyes, határozott savú aszúkat olykor soknak. Magyarán: bizony megvan a helye a szamorodninak, nem örültem, amikor kb. évtizede úgy nézett ki, a legjobb termelők száműzik szortimentjükből. A Szepsy-cuvée régóta az egyébként a bortörvényben is lefektetett szamorodni-előírások szerint készül, megkapja a kellő fahordós és palackos érlelést is, a 2007-es mostanában kerül piacra. Jó sok furmintot tartalmaz, nem kevés muskotályt is, maradékcukra jelentős, alkoholja sem szerény, 13,5-es. Barátok közt vettük magunkhoz szombat este, egy egészen remek sor zárásaként – apránként több poszt születik tapasztalataink nyomán –, és lenyűgözött bennünket visszakézből. Színe fiatalos, illata lehengerlően komplex. Benne gyümölcsök hosszú sora, friss baracktól délieken át furmintos almáig-körtéig, az ásványosságot sem nélkülözi, érett, dús és dinamikus egyszerre, minden szippantás új kaland. Szájban folytatódik a sziporkázás: krémessége felülmúlhatatlan, zamatrétegei megszámlálhatatlanok, lecsengése végtelen, arányai hibátlanok. Semmi nehézkesség nincs benne, nem kell körbejárni, alulról nézegetni, nem kell hozzá áhítat, feszült figyelemre sincs szükség élvezetéhez. Noha van tekintélye és súlya is, mégis nagyon jó inni, ami nem az utolsó szempont, hanem az elsők egyike. Azt mondták a többiek is, hogy ne sajnáljam tőle a 10 pontot. Ez az első tízes már nem is annyira új saját blogomon.