A múltkori nagy olaszrizlingezés másnapján meglátogattam a Figula família pincészetét, elég régen nem jártam náluk, ideje volt. Figula Mihály munkásságát mindig is nagyra becsültem, pláne azután, hogy a 2000-es évek elején bekerültek a szortimentbe az első dűlős tételek. Az is nyilvánvaló volt, hogy a következő generáció színre lépésével – amelynek végül is fájdalmasan korán volt muszáj bekövetkeznie – semmit sem fog romlani a színvonal. Az ifjabb Figula céltudatos és dinamikus embernek tűnik, aki tudja, mit akar, és végre is bírja hajtani a terveit. Először is szétnéztünk a Balatonszőlős környéki, igen szép dűlőkben, láttam az arácsi parcellát, a Sáfránykertet és a többit, világos, hogy ezekről a területekről csakis kiváló bort lehet és szabad készíteni. Minden évjáratban nincs csúcsbor, Figuláék sem 2010-re lesznek legbüszkébbek, ezzel együtt az alapkategóriás olaszrizling – mindennek bele kellett kerülnie most – vagy a szokásosnál sűrűbb rozé több, mint vállalható, a sárgamuskotályról nem is beszélve. A napokban aztán apránként elkortyolgattam két olaszrizlinget, egy 2008-as csopakit és egy 2009-es Sáfránykertet, eljött az idő, hogy bejegyzést fogalmazzak. Különösen utóbbi miatt. A múltkori posztban megállapítottam, a 2009-es arácsi a legjobbak közé tartozik az országban, most azt kell hozzátennem, nem lőtte el vele a pince az összes puskaporát. Késői szüret, 15-ös szesz, olajos mozgás, vastag ablakok, súlyos bort sejtető szín. Illatai mélyek, erősen fajtajellegesek, dől belőle az, amit rezedának mondanak. Mellette kis botritisz, mozgatás után gyümölcsök, virágok. Nagy test, sűrű hömpölygés, sok-sok zamat, ásványosság, finom, élénk savak. A végén csipetnyi alkoholos kesernye. Komoly 7 pont. A csopaki az ötös és a hatos közt billegett, kevésbé színesen. Úgy tűnik, 2009 a nagy meleg ellenére izgalmasabb, összetettebb savszerkezeteket produkált, mint 2008. Figuláéknál mindenképpen.