Biztosan mondtam már, öröm, hogy Hegyalján egyre több olyan kis és közepes pince bukkan fel, amelyek tulajdonosai-létrehozói másmilyen területeken keresték a borra költendő pénzt. A legújabbak egyike Vissy Lászlóé, a közgazdász az ezredforduló környékén habarodott bele a vidékbe, az álmokat tettek követték, ezek eredménye négy hektár szőlő és egy kis pince lett Erdőbényén. Vissy munkáját Homonna Attila segíti, a környék legismertebb termelőinek egyike szert tett már ilyen irányú gyakorlatra másoknál is. Ha mindent jól értek, a Peres-dűlőből származó kétezernyolcas száraz furmint a birtok első bora, soha rosszabb startot. A termék a pinceáronosok révén jutott el hozzám, a kereskedés honlapján interjút is olvashatnak a gazdával. Mélyebb szalmaszín, markánsan furmintos illat, nem annyira a gyümölcsök játszadoznak benne, inkább az ásványok és a fajta szigorúbb jegyei teszik a dolgukat. Testben talán nagyobb közepesnél, zamatvilága letisztult, egyenes, nem feltétlen bonyolult. Szerkezete tömör, savai határozottak, de nem durvák. Színesnek, kedvesnek, finomnak, bájosnak nem nevezhetem, összességében mégis teljesen rendben van. Érdekes dolog történt. Barátkoztam vele néhány napig, utoljára úgy alakult, hogy hatalmas burgundi kelyhekben tettünk vele próbát szinte véletlenül. Kiteljesedett bennük, sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint bármikor azelőtt. Lehet, hogy a csontszárazra-izmosra-határozottra kalibrált furmintokat ilyenekből kellene inni? 6 pont.