Albert gazda

A villányi Ruppert Ákos pincéjéről elmondtam minden alapvetőt, amikor remek 2008-as chardonnay-ja került terítékemre, úgyhogy nem reciklálom az információhalmazt, kattintson fentebb, aki többre vágyik. A lényeg, hogy nemrég kaptam onnét egy karton bort, hadd mondjak valamit a szortimentről. Apránként végigmentem a dolgokon. Először is volt három 2010-es, korrekt reduktív játékosok. A rozé málnás-epres, a muskotály illatos, nem bután parfümös, a chardonnay filigrán, jó ivású. Egyik sem esett a négyes lépcsőfok alá, egyik sem kapaszkodott magasabbra. Talán a muscat ottonelben lett volna több fantázia az átlagosnál – aligha véletlenül: a kilencest anno szuperdíjazták a villányi borversenyen –, jobb évjáratban nyilván odateszi magát. A 2009-es válogatott chardonnay, az egykor dicsért nyolcas utóda szerényebb elődjénél, visszafogottabb illattal, kevesebb testtel, gyámoltalanabb kompexitással érte el az öt pontot, magasabbra nem juthatott. Ahogy a 2008-as merlot sem. Prémium besorolású tétel, rengeteg alkohollal, enyhén barnás színnel, túlontúl markáns és alig gyümölcsös karakterrel – a 2007-es gyorskóstolva magasabban járt. A 2008-as cabernet franc hasonló iskolát képvisel, meg is ijedtem tőle elsőre, szerencse, hogy menet közben kivirult. Színe csillogóbbá, illata gyümölcsösebbé, barátságosabbá vát, finom bogyósok csatlakoztak a bőrös-fűszeres-sötét jegyek mellé. A középnagy testhez hozzásimultak a morcos-dörgölős tanninok, a tizenötös szesz is szelídült. Ezzel együtt: több elegancia és szofisztikáltság kellett volna, hogy magasra szökjön a fokmérő. Egyik-másik pillanatban úgy éreztem, többet kellene adnom 5 pontnál, ám végül megkeményítettem a szívemet.