A múlt pénteki borgyógyászatolás után nem voltunk maradéktalanul elégedettek a végkifejlettel, úgyhogy taxiba ültünk lustán – egy hiéna háromezer forintot kért volna a Ferenciek tere és a Jászai Mari tér közötti távolságra, kikacagtuk –, majd a Drop Shopban kötöttünk ki. Pár hónapja nem jártam ott, úgy tűnik, azóta sem kisebbedett a pörgés ezen a helyen, ami örvendetes. Meghatározott céllal érkeztünk, előbb azonban megkóstoltuk a nagy kedvenc Weingut Prager 2010-es Federspiel rizlingjét (könnyed hatos), majd a rheingaui Peter Jakob Kühn varázslatos St. Nicolausát (valószínűleg nyolc, még csekkolni kéne), és hogy veresben ne egyből annak a bizonyos Umathum Hallebuehl zweigeltnek a teljes palackjára vessük rá magunkat, kértünk elé valamit. A címszereplőt kaptuk. Nagy tisztelője vagyok az Etyeki Kúria e termékének a kezdetek óta – erről itt írtam –, ám eddig úgy éreztem, a pannon klasszissághoz hiányzik valami hajszál. Ezúttal viszont nagyon stimmelni látszott benne minden. Annyira, hogy kedden megint meglátogattam – azaz látogattuk – az intézményt, és ezúttal belőle rendeltünk üveggel, meg is ittuk hamarjában. Az iskola nem változott Mérész Sándor színre lépésével, annyi a különbség, hogy a kétezerkilences mintha elegánsabb lenne, mint a kétezernyolcas. Kevesebb az alkohol, ügyesebben kibomlanak az apró részletek. A szín kevésbé matt, mint amit a magyar pinot-któl megszoktunk, inkább osztrákosan csillog. Az illat barátságosan, tisztán gyümölcsös, az avaros-füstös jegyek diszkréten figyelnek. Sav, tannin, szesz hibátlan egyensúlyban, a korty tökéletesen kerek, a lecsengés színes. Egyszerre könnyed és tartalmas. Megvan a magától értetődő 7 pont. A Hallebuehl egyébként a múltkori – nyilván az ahaélménynek is köszönhető – kilences után ezúttal nyolcasra teljesített nálam. Asse rossz.