Albert gazda

Frittmannék bemutatásával nem bíbelődnék, lassan tényleg mindenki ismeri őket, e hasábjaimon is írtam már róluk kétszer. A korábbiakhoz képest kiegészítésképpen annyit, hogy forrásaim szerint a Szigeten is rengeteg helyen az ő borukba öntögették az ásványvizet – ehhez az információhoz azért kellettek a források, mert én magam eléggé elítélhető módon leragadtam –, amiben semmi meglepő nincsen, hiszen a budapesti szórakozóhelyek jelentős hányadában is így van ez. Úgyhogy máris a lényegre térek. Az Alföld legismertebb borászatának termékei közül egy ideje az ezerjó a kedvencem – a rozé mellett –, a 2007-est kiváltképp szerettem, egyszerre volt karakteres és üdítően friss, ezért nagy lelkesedéssel bontottam ki a 2008-ast. Az ezerjó amúgy elég érdekes fajta, a neve és a múltja sokkal meggyőzőbb, mint a jelene. Kézenfekvő, hogy Mór mellett éppen az Alföldön igyekeznek kihozni belőle a legtöbbet, az igazán fajsúlyos referenciabor azonban még – érthető módon, hiszen az út elején járunk – nem készült el sem ott, sem itt. Halványsárga szín, a pohárban aprócska szénsavgyöngyök. Intenzív illat, kicsit virágos, kicsit gyümölcsös, kellemesen vegetális karakter színezi, jelezve egyszersmind, hogy nem a puszta szórakoztatás lenne a feladata. Ízben is tiszta és lendületes, a céókettő pezseg rendesen, de ez jól áll neki. Az viszont nem áll jól, hogy a végét elviszik a savak. Jól fésültek, nem durvák, nem buták, ám túlontúl sokan vannak, ami sajnálatos. Ez így most csak 4 pont.