Néhány hete már értekeztem keveset arról, hogyan viszonyulok az újborokhoz, különös tekintettel az érdekeltek színére. Kezdetben nyilván a vörösök vitték a prímet, elsősorban Bock József Szent Márton portugiesere, talán a 2000-es kapott el igazán, főként azért, mert a korai érésnek köszönhetően vörösborszerű élményt kínált. Sok ilyen nem volt primőrpraxisom kezdeti szakaszában. Vékony, savanykás lilaborok bosszantottak inkább, úgyhogy csakhamar átszoktam a fehérekre, azok mindig jobban sikerültek. Aztán szép lassan kiderült, a bozsolé voltaképpen önálló műfaj lenne, megvan rá a technológia is, az úgynevezett maceration carbonique, avagy szénsav-macerációs eljárás. Úgy emlékszem, Lőrincz St. Andrea György ilyesmiből írta disszertációját, hopp, meg is van, kattintsanak, legalább nem nekem kell elmagyaráznom, mi is a módszer lényege. Véletlen-e, vagy sem, engem Lőrincz doktor újbora vezetett vissza a vörös primőrökhöz, a 2008-as annyira ízlett, hogy év végén beválogattam privát top tízembe. Már van egy palackkal a 2009-esből is, de mint a címből kiderülhetett, most még nem arról lesz szó. Hanem Heimannék Ideijéről. Ennek korábbi évjáratához, évjárataihoz nem volt szerencsém, most debütált tehát a poharamban a portugieser és zweigelt házasításából készült versenyző. A hozzá szüretelt szőlő biztosan nem volt éretlen, hiszen 13-as alkoholt erjedt, látatlanban azt gondoltam, ez túlzás. Később visszaszívtam. Fiatalosan lilás szín, friss illat, jó sok könnyed gyümölccsel, málnával, finom fűszerrel, vonzó elegy. Szájban kicsit több, mint karcsú, sima felszín, kedves korty, moderált savak, szinte semmi tannin, nulla savanykásság, vibráló lecsengés. Hibátlan minden ízében, tele lendülettel és frissességgel, sokkal különbet nem lehet könnyű készíteni ebben a műfajban, 5 pont.