2006-ban végigélveztem két egészen zseniális piemonti sort, ami elegendő volt ahhoz, hogy megállapítsam, a világ legjobb vörösborait azon a környéken készítik. Ez így természetesen durván kategorikus kijelentés, de az biztos, hogy Barbarescónak és Barolónak kivételes helye van az egészen szűk elitben. Néha hajlamos vagyok azt gondolni, a turisztikailag izgalmasabb Toscana például elbújhat mellettük mindenestül. Sarkítani persze tényleg butaság, elférnek egymás mellett okosan. A lényeg: a múltkori, félig-meddig balul sikerült fehér bourgogne-ozás után társaságunk úgy döntött, vörösre váltunk, és megpróbálunk Piemont mélyére hatolni újfent. Végül tíz bort szereztünk be, egy-egy dolcettót, barberát és Nebbiolo d'Albát, hogy legyen a történetnek íve rendesen, továbbá két Barbarescót és öt Barolót. Kicsit sem túlzok, amikor azt mondom, frenetikus volt a mezőny. Nem is intézem el a történetet egy bejegyzésben, három rész lesz belőle, akárki meglássa. A kóstolási sorrend is felborul emiatt kissé, de hát ez az olvasékonyság szempontjából kicsit sem számít. Piemont-ügyben ismeretterjesztésbe most nem bonyolódok, F. Kapus kolléga alapos szöveget írt régen az Alkeszre, akit minden nüansz érdekel, annak érdemes fellapoznia. Az első menetben három tételről lesz szó. Egy Vajra Dolcetto d'Alba Coste & Fossati 2006-tal kezdtünk, belövőnek már-már már túl izgalmas volt. Sötét szín, sűrű, meggyes-likőrös illatok, telt ízek, kicsit harapós tannin, 5 pont. Luciano Sandrone Barbera d'Albájáról és Bruno Giacosa Nebbiolo d'Albájáról később lesz szó, úgyhogy máris rátérek az első félidő két ászának jellemzésére. Ha úgy tetszik, a Barbaresco legjobbja címért Barbaresco két legjobbja küzdött: Bruno Rocca és Angelo Gaja az én poharaimban kiegyezett döntetlenben. Bruno Rocca a legnagyobbak közt szinte az egyetlen, aki megelégszik a két nagy szupertelepülés közül az egyikkel, Barolo környékén nincsenek területei. Barbarescóból ellenben kihozza a maximumot. A Bruno Rocca Barbaresco Rabaja 2004 nemcsak azért volt remek választás, mert kiemelt presztízstermék, hanem azért is, mert tökéletes évjáratból származott – a Gaja dettó, mellesleg. Szépséges szín, gazdag, komplex, kifinomult és elegáns illat. Nagy és arányos, testes és élénk. Tanninja fiatal és határozott, de semmiképpen sem nyers. Rengeteget fejlődött a pohárban, visszakézből hozta a 8 pontot. Az Angelo Gaja Barbaresco 2004 egy darabig különbnek tetszett nála. A piemonti első számú húzónév bora hömpölygősebben, határozottabban startolt, meghökkentő összetettséget kínált izgalmasan, illatban és ízben is. Gyümölcsösségnek sem volt híján, a nem kevés tannin után búcsújában visszaköszöntek az erdei bogyósok. Változott-fejlődött szintén, kilences hullámokat vetett, de végül 8 pontnál állapodott meg nálam. Meglehet, azért is, mert utóbb nála különbek is játszottak még. A következő felvonásban két Bruno Giacosa-borról és egy kilencéves La Spinetta Barolóról mondok mindenfélét.