A 2006-os Barbár az évjárat egyik legizgalmasabb magyar vörösbora volt, csak nagyon kevesen vélték úgy, hogy kikönyököl belőle a kékfrankos, és ez nem tesz jót a harmóniaszintjének. Jómagam igen-igen finomnak találtam, úgy volt jókora, hogy közben a friss gyümölcsösséget sem nélkülözte. Akárhányszor kóstoltam, elégedett voltam vele, kicsit sem sajnáltam tőle a nyolcast. A stílusgyakorlatok után ez volt a szekszárdi pince első igazán komoly presztízsbora, ilyen nyitány után persze kérdés, lehet-e hozni a szintet és a jelleget folyamatosan. 2007 érdekes borokat termett a déli borvidékeken, az érettséggel nyilván nem volt probléma, a magas alkoholokkal azonban nem mindenki tudott bánni okosan. Heimannéknak ez az új szereplő Franciscusban is sikerült, és a Barbárra sem nyomja rá a bélyegét a szesztöbblet. A bor várhatóan ősszel kerül a boltokba, kaptam belőle egy üveggel, amikor legutóbb arra jártam, hétfő este megittam, most megírom, muszáj, nem bírok hallgatni hónapokig. 30 százalék merlot, 30 százalék cabernet franc, 30 százalék tannat, a maradék a kékfrankosé. Sűrű, meleg illat, rengeteg érett gyümölccsel, kis hűsítő fűszerességgel, a lehető legértelmesebben használt hordóval. Karakterében mediterrán, teste komolyabb, mint elődjéé, hömpölyög, közben játékos és lendületes is, tanninja hibátlan alapanyagra utal, savai moderáltak, korrektek. Nagyon jó ízű, nincs benne semmi lustaság, nem telít el. Lecsengése tiszta, zamatos, széles és hosszú. Játszik, fejlődik menet közben. Talán lesz, aki túl nagynak mondja majd, nekem pont megfelelt a mérete. Az eddigi legemlékezetesebb Heimann-bor. Két és fél óra alatt megittam, kicsit be is rúgtam. Erős 8 pont.