Említettem a minap, hogy egyre jobban ízlenek a nagyra készített Takler-borok, és nemcsak nekem, kedves barátaimnak is. Úgy döntöttünk, belecsapunk a sűrűjébe egy lendülettel, kibontottunk több palackot kíméletlenül. A 2007-es és a 2008-as válogatott syrah, a 2007-es és a 2006-os Primarius, valamint a 2006-os Regnum került terítékre. Igyekeztünk érdemes konkurenciát állítani a szekszárdiak mellé, két 2006-os – az Il Pino di Biserno és az Angelo Gaja toszkán birtokán készült Ca Marcanda Magari – társaságában Tiffán Ede 2007-es Elysium merlot-ja és a 2001-es Vecchie Terre di Montefili Bruno di Roccája vonult fel még, utóbbitól szűk négy éve szinte transzba estem. Ahogy ezt így leírtam, rájöttem, ennyi forintot egy szuszra meginni konkrétan pofátlanság. Egyébként épp azon morfondíroztunk többek között, hogy idegen országban könnyebben kiad az ember 40-50 eurót egy palack borért – nem minden héten, természetesen –, mint itthon 10-15 ezer forintot. Vajon megváltozik-e a helyzet a távoli jövőben, amikor nálunk is lesz már közös pénz? A külhoni riválisok nagyjából annyiba kerültek, mint a hazai versenyzők, ebből a szempontból is érdekes volt a dolog. Egy kóstolóból soha nem helyes messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy a magyarok ezúttal roppant simán nyertek. A Bruno di Rocca sajnos megöregedett, a Magari pedig durván animálisnak bizonyult – ha már Gaja, maradunk Piemontnál –, egyedül a Bortársaságnál elérhető toszkán tartotta a lépést a legjobbakkal ügyesen. A két említett gyengébbet leszámítva rendkívül jó borokat fogyasztottunk. Mélyeket, sűrűeket, tartalmasakat, krémeseket, a komoly alkoholok ellenére kiegyensúlyozottakat. A még nem kapható 2008-as Takler-syrah-t fiatalnak találtuk, savai kackiásak, de ha csak megközelíti a 2007-es kvalitásait, már nem jár vele rosszul a publikum. A két Primarius és a Regnum között nem nagyon lehetett különbséget tenni. Talán annyiban, hogy a 2006-osok pályafutásuk csúcsán járnak, a 2007-esben pedig több a lendület. A nap két hőse többünk szerint az Elysium és a 2007-es syrah-válogatás volt. A végtelenül elegáns és kifinomult Tiffán-merlot rejtelmeit most nem fejtegetem, egy következő alkalommal kap kiemelt figyelmet, ez a bejegyzés Takleréké. Ezen belül is a 2007-es syrah-válogatásé. Kétszer volt szerencsém hozzá futtában, ízlett, reméltem, hogy lesz alkalmam alaposabban szemügyre venni. Mély, de áttetsző szín, sok gyümölcsös, jó hordós, rétegzett illat. Az enyhe tejesség, amely társaira jellemző volt, benne nem tűnt fel. A fajtajellegként ismert borsosságot első nekifutásra nem találtuk. Nagy test, finom, alig édes tannin, a súlyos alkoholt okosan ellenpontozó savak. Ízek és zamatok kavalkádja, hadd ne soroljak gyümölcsöket. Harapható, mégsem nehézkes, a legdinamikusabb az összes közül. Hosszú-hosszú búcsú. Visszakóstoláskor minden szempontból izgalmasabb lett. Előjött a bors, egyszerre vibrált és hömpölygött az anyag. Kiváló bor, bőven megéri az árát, érdemes összedobni érte a filléreket. Bivalyerős 8 pont.