Pinceáron-kóstolón kóstoltam sokfélét pénteken, a kézműves-kereskedők mind többen vannak, hogy ez nekik mennyire jó, nem tudom, hogy nekünk kimondottan, az nem kérdés. A Bumm c. rendezvényen öt termelő mutatott nagyjából ötször ennyi tételt sokszor ennyi borivónak, jelentős nyüzsgés közepette, olykor nem volt könnyű odafurakodni az épp kiválasztott asztalhoz. Hogy miért lett a bejegyzésem címszereplője az, aki, annak oka van, nem egy, hanem kettő: az egyik, hogy eddig alig ismertem Iványi Zsófia munkásságát, a másik, hogy érdemes volt változtatni ezen a helyzeten. Menjünk sorjában. Szászi Endrétől a 2008-as sima olaszizling árértékbajnok, az azonos évjáratú szürkebarát gazdagabb, a 2009-es Liliomfi klasszis. Beszéltem többekkel, nem mindenki találta olyan tartalmasnak és arányosnak, mint én, van belőle egy palackom pár hónapja, kénytelen leszek a fenekére nézni, hogy megalapozottabban foglalhassak állást. Két korty alapján az este második legjobb fehérjének véltem, az első helyet Barta Károly 2009-es furmint válogatása vitte el – a mádi gazda dolgait ezúttal más birtokokéival is összevethettem. Losonci Bálinttal és aktuális boraival újabban szinte hetente találkozom, megnéztem őket a Kézműves Borok Házánál és a mátrai délutánon is, ez azért jó, mert – mondtam is a termelőnek – lassan megszeretem a 2008-as Gereg kékfrankost. Még mindig sok a sav, de ezt valahogy egyre inkább tolerálom. Ráspi hozta, amit szokott, ezúttal a 2007-es alap kékfrankos és zweigelt is tetszett módfelett, a két szelektált zweigelt közt – miszerint 2006-os és Electus 2007 – viszont most félpontnyi különbséget sem nagyon éreztem. Iványi Zsófiáról markánsan különböző véleményeket hallani, egyesek azt mondják, ő az egyetlen hiteles arc a Villányi borvidéken, mások azt, hogy a borai amatőrök, bizonytalanok, élvezhetetlenek. Hát hogy nem ilyenek, az öt tétel után egyértelmű. (Miközben az is nyilvánvaló: vannak lent délen más szeretetre és tiszteletre méltó emberek is.) Tény, ami tény, a leginkább rozéra emlékeztető 2007-es hárslevelűvel nem sikerült megbarátkoznom, a gazdag illatokat nem követték finom zamatok. A vörösöket ellenben kedveltem kivétel nélkül. Egyenesek, tiszta ízűek, frissek. A 2009-es fűszeres-gyümölcsös portugieserrel okvetlenül klassz lenne mihamarabb találkoznom megint, de a még mindig könnyed 2008-as merlot elől sem ugranék félre. A két 2007-es cabernet franc magasabb kategória. Érdekes, hogy az októberben szüretelt egyik színe sötétebbnek tűnt, mint a november 27-én szedett másiké, bár persze a válogatás többet tudott komplexitásban, karakterben, harmóniában, egyebekben. Hogy utóbbi is csak három- és négyezer közt van, azon meglepődtem. Úgy láttam, másoknak is bejöttek ezek. Igen helyesen.