A kétezertízes savakat még sokáig fogjuk emlegetni, ez biztosnak tűnik. Két bort bontottam az évjáratból, egyik és másik is remek, tiszta illatokkal kezd, finom ízekkel folytatja, ám lecsengésükben a kelleténél erőteljesebb és agresszívebb a savanykásság, ez akadályozza meg, hogy az okészintet túlugorva tehetségnek tituláljam őket. Annak, hogy a Weninger Pannónia és a Thummerer Egri Csillag közül utóbbi lett a bejegyzés címszereplője, az az oka, hogy a soproniról – ami nem is teljesen soproni – kevesebbet tudok. Ami itt-ott fellelhető, abból annyi derül ki, hogy a beleházasított cserszegi fűszeres és zenit a Fertő tónál termett, a chardonnay és a sauvignon blanc ellenben a Balatonnál. Eddig még csak nem is hallottam róla, hogy Weningeréknek szőlőjük/kapcsolatuk lenne a nagyobbik tónál, de hátha kisegít valaki hiteles információval alant. A tartalmat csavarzáras palackba zárták, a szín halvány és szép, az illatok kedvesek, barátságosak, egyáltalán nem éretlenek, a test karcsú, az ízvilág színes, majd beüt a búcsú. 4 pont. Egri Csillag először szerepel a hasábjaimon, ez lenne a komoly presztízsű borvidék új brandje, a vörös bikavér fehér párja. Thummererék 2010-ben királyleánykát, leánykát, chardonnay-t, sauvignon blanc-t, traminit tettek bele. Színe kissé matt, illata viszont kifejezetten dús, felfedezni vélem benne a királyleányka cukorkásságát, a sauvignon gyümölcsösségét és a chardonnay komolyságát, harmonikus, rokonszenves elegy ez. De a folytatás nagyjából olyan, mint eggyel fentebb, 4 pont. Ugyanazon a szinten teljesítenek, képtelen lennék választani közülük. És sajnos nehéz lenne egy-egy üveggel meginnom belőlük kapásból. Hacsak nem szódával.