A Prosecco elképesztő világsikerré nőtte ki magát, nő a mennyiség, nem csökken a minőség, ezt isszák az emberek mindenfelé, elsősorban nyáron, de akár télen is. Egyre-másra nyílnak a pezsgőbárok, ha Champagne-ra nem futja, megteszi ez a nagyon jól kitalált északolasz habzó is. A Bortársaság néhány évvel ezelőtt mutatta be a Col de' Salici borait, ízlettek, nem kérdés, az áttörés mégsem következett be. Se nálam, se általában, ha találkoztam egy-egy pohárral belőlük, örültem, élvezkedtem, de nem rohantam a boltba újabb palackokért. Aztán a svájci jégkorong-világbajnokságon, 2009 tavaszán teljesen rákattantam. Meg is írtam: a csarnokban pezsgőspohár formájú műanyagba töltögették, ittam egyiket a másik után. Tavaly nyáron is megvoltak a pozitív élmények, idén pedig az imént említett jó szimatú kereskedő jó néhány tételt behozott. Fogynak-e ütemesen, nem tudom, az biztos, a Szigeten például most még nem Proseccóra, hanem rozéra ment a publikum – ez is érdekes, már a 90-es évek végén azt hittem, csúcsra pörgött a rózsaszín, és nem, még mindig felfelé tart –, viszont ami késik, nem múlik. Aminek minden emberi számítás szerint be kell gyűrűznie, az be fog gyűrűzni. Három üveggel ittam, ittunk meg ezekből az elmúlt hetekben, egyik finomabb volt, mint a másik. Így egyben még nyilvánvalóbb, hogy nincs sok különbség, az egész a frissességről és a könnyedségről szól. A Nino Franco Rustico Brut nyilván komolyabb, sűrűbb, mint a Bortolomiol Extra Dry, a Sorelle Bronca Brut meg a kettő közé való. Gyümölcsösség, barátságos buborékok, tiszta ízek, a nap süt, az ég kék, az élet szép, a szomj oltódik. Egyik sem kevesebb 5 pontnál, egyik sem több 6 pontnál. A címszereplő talán hozza az utóbbit, a másik kettő eggyel kevesebbet. De mondom, ez mellékes. A vidámság a lényeg. Utóirat: a Sziget egyik legjobb koncertje a Marina and the Diamondsé volt; a linkelt dal címe Shampain.