Anélkül ért véget a 20., jubileumi borfesztivál, hogy akár egy percre is feljutottam volna a várba. Így alakult, hiába ígértem meg többeknek is, hogy találkozunk, egyrészt a munkám miatt nem jött össze, másrészt e heti egyetlen szabadnapomon, vasárnap máshol kellett lennem. Ezek a fejlemények persze nem azt jelentik, hogy hirtelen abbahagytam az ivást, otthoni körülmények közt lapszerkesztés mellett is lehet borozni, pontosan ezt tettük VF kollégával csütörtökön. Jobbnál jobb darabok kerültek terítékre, két bejegyzés születik belőlük, ez az egyik. A hegyaljai komolyak közé igényességével, célkitűzéseivel, azonnal színvonalas szortimentjével egyik pillanatról a másikra berobbant Szent Tamás Pincészetet kapásból meg is látogattam nemrégiben, élményeimről beszámoltam lelkiismeretesen. Valami olyasmit írtam, a kétezerkilences Percze furmintnak idegenben is tudnia kell a hetest minimum. Nem írtam hülyeséget. A Perczét egyébként a legtöbbre hivatott dűlők közt tartják számon ifj. Szepsy Istvánék, amit meg a címszereplőről kell tudni, azt itt találják. Egy neves termelő jó nevű furmintjával engedtük össze, és olyan simán nyert, mint a pinty. Ellenfelének kiléte azonban homályban marad, mivel sokkal különb teljesítményre képes palackjával is találkoztam korábban. És akkor a lényeg. Szalmasárga, tiszta, fiatal szín. Dús, gazdag illat, körtés-almás, fajtajelleges illatokkal, az ásványosság is szépen megmutatja magát, a minőségi hordó sem marad észrevétlen. Az összkép több, mint kedvező. Nagy test, hömpölygés, összetett ízvilág. Bár az alkohol magas, bőven kordában tartják a nem túl intenzív, mégis játékos és finom savak. Átlag feletti méretei ellenére jól iható és barátságos, elsőként fogyott el az öt-hat fős mezőnyből. A nyolcas is szóba került, de gondolom, első évjáratnak az izmos 7 pont sem kevés.