A Lisicza Borházat 2006-ban fedezte fel Csite blogger, szépeket írt róla többször is, nálam azonban eddig nem sikerült kivágniuk a rezet. Kóstoltam több borukat, durva leegyszerűsítéssel a fehéreket nehezeknek, alkoholosaknak, a vörösöket savasaknak, egyensúlytalanoknak találtam. Balszerencsés randevúinknak nem kerítettem nagy feneket, gondoltam, kivárom, amíg egyenesbe fordul a viszonyunk. A birtokról sokat nem mesélnék, a fentebb linkelt szöveg mellett innen további részleteket tudhatnak meg az érdeklődők. A lényeg, hogy a napokban két friss, egyaránt 2009-es tétellel is összefutottam, az egyik palack portugiesert, a másik cserszegi fűszerest tartalmazott. A címkéken 12,5-es és 13-as alkoholról szóló jelzésekre bukkantam, ennek gyorsan megörültem. A portugieser tiszta, elsöprően gyümölcsös és kedves illatának pláne, kár, hogy az ízek-zamatok és a lecsengés nem hoztak beteljesülést, megint közbeszólt a savérzet, a hatpontos magasságok eltűntek a ködben. A cserszegi nem követett el ilyen hibát, bár ezúttal is az orrpróba hódított, és nem a zamatok. Igen világos, szinte fehér szín, végtelenül finom virágosság és gyümölcsösség. Szájban a színek töredéke köszön vissza, szárazság és szikárság játszik, hibátlanul, de egyvonalúan. Balanszproblémák ellenben szerencsére nincsenek. Kissé kritikusnak tűnhet a hangütés, úgyhogy szólok, nehogy félreértés essék: kimondottan jó inni ezt a bort, remekül passzolt a 8-0-s magyar–horváthoz, és fájrontig elfogyott annak rendje-módja szerint. Csak éppen az orromnak azt ígérte, hogy többet fog mutatni. Persze nem kizárt, hogy a cserszegi fűszeres ennyit tud – a tramini és az irsai olivér házasságától nem várhatjuk, hogy hegyeket rengessen meg –, múltkori kóstolónkon például egy versenyző sem kapaszkodott magasabbra. 5 pont.