Megvolt kedden a megújult mátrai tőkések budapesti bemutatkozása, a múlt héten kihagyott rengeteg program után a Paulay Ede utcába eljutottam szerencsésen, helyesen tettem. A Karner Gábor, Losonci Bálint, Szecskő Tamás trió előzetesen azt ígérte, hozzák barátaikat is, ebből kifolyólag hét kisebb-nagyobb pince dolgait lehetett megkóstolni. Voltak meglepetések, egészen komolyak is, a jelek szerint okosan alakulnak a fejlemények arrafelé. Úgyhogy nem is a belső hármas munkásságára koncentrálnék ebben a bejegyzésben, az új felfedezetteket dicsérném inkább. Bár nyilván a régiek is megérdemlik a kedves szót: Losonci Bálint első, 2010-es zöldveltelinije kiforratlanul is ígéretesnek tűnt, Szecskő Tamás turánja most is érdekes volt, Karner Gábor pedig jókorát lépett a 2009-esekkel. A már piacon lévő, majdnem vörösbor siller és a még hordóminta vitézföldi kékfrankos is komplexebb, kifinomultabb, izgalmasabb, mint régebbi évjáratú elődeik; utóbbi volt egyébként a teljes mezőny legszebb verese. A legszebb fehér tárgyában nem könnyű dönteni – persze nem is muszáj –, meggyőzően magas volt a színvonal. Laczkó Gyula egy bort hozott, a remek tartású, tiszta ízű, gondosan iskolázott, a kelleténél egy szelíd árnyalattal fásabb 2009-es szürkebarát erős kezdésnek bizonyult. Udvardi Szabolcs és Egedi Péter kispincéjétől is a szürkét szerettem jobban – azért a kékfrankost sem sokkal kevésbé –, zamatai, arányos szerkezete, hosszú lecsengése nagyot birkózott a hordóval, és győzött. Ludányi Balázs – aka Centurio Borház – 2009-es Fay-dombja ízlett, a 2008-as szürkebarát pedig jobban tetszett egy fokkal, mint akkor, amikor írtam róla. A termelőtől megtudtam, új hordókat vásárolt nemrégiben, az öreges bizonytalanságtól nem kell többé tartani tehát. Ludányi két késői szüretelésű sárgamuskotályt is hozott, egyik különb volt, mint a másik: a 2009-esben csípkedett a 13-as alkohol, de a megállapodottabb, kiegyensúlyozottabb, szebb savú 2008-as kivágta a rezet hibátlanul, 7 pont talán kevés is lenne neki. Benedek Péter boraira nem utolsóként kerítettem sort, hogy utolsóként tűzöm tollvégre, annak természetesen oka van. Az alapkategóriás chardonnay-t és sauvignon blanc-t legfeljebb átlagosnak mondhatnám, a három dűlős tételt viszont messze átlagon felülinek. A Borhyból származó hárslevelű is jólesett, de az epreskerti chardonnay és sauvignon blanc még jobban. Egy nagyobb kortyból messzemenő következtetéseket levonni sarlatánság, mégis megkockáztatom: a gyümölcsös-ásványos, telt, élénk, zamatos chardonnay-t országosan is a legkiválóbbak közt illendő számon tartanunk mostantól.