Három részben írom meg keddi hegyaljai látogatásom tanulságait, az első után ez a második. Magam is meglepődtem, amikor rájöttem, milyen régen nem jártam Szepsy István pincéjében; utoljára királyudvaros korszakában találkoztunk a borvidéken. Másutt nem egyszer, nem kétszer, mégis: épp ideje volt tiszteletemet tennem Mádon. Beszélgettünk sok mindenről, bormarketingről, borászati szakbizottságról, egyebekről – kevéssé optimistán –, mégsem az elméletről, inkább a borokról írnék. Szárazban főként 2010-eseket és 2008-asokat kóstoltunk. Előbbiek alapján megint úgy tűnt, ha nem is kapaszkodhatnak új csúcsokra az elátkozott évjárat borai, ha egyik-másik dűlő önállóan nem is kerül palackba, egy-két figyelemre méltó tétel azért felbukkanhat. Aktuális állapotában a Király hárslevelűjének és a Szent Tamás furmintjának az új hordós verziója tetszett a leginkább. Szepsy István – aki 6,5-7 pontot adott 2010-nek az Alkeszen – azt mondja, eleinte ijesztőbbnek tűnt az összkép, de ma már valamivel nyugodtabban várja, merre-hogyan fognak fejlődni az egyelőre savas és a megszokottnál talán kevésbé testes borok. A 2009-eseket kihagytuk, le vannak töltve augusztus óta, de a mester szerint aktuális állapotukban kevés örömet nyújtanának, pihenésre van szükségük a palackban. A 2008-asok viszont mostanában kerülnek piacra. Ebből az esztendőből sem jelenik meg minden jól ismert dűlő: a Nyulászó és az Úrágya kimarad, a birtokbor mellett Király hárslevelűnek, Urbán és Szent Tamás furmintoknak örvendhetnek a fogyasztók. A Királyt és a Szent Tamást szerettem nagyon, utóbbi széles-markáns karakterét a borász védjegyének vélem immár. Pláne azután, hogy 2007-ből is próbát tehettem a Királlyal és a Szent Tamással. Feltehetően nemcsak az évjárat, az a plusz egy év is sokat tesz: a presztízsfurmint érett teltségével, izmos mineralitásával, illatharmóniájával és zamatgazgságával nem tudtam betelni. A vizit másik bajnokának a 2007-es Szepsy Cuvée-t minősíthetem: balga, akit nem nyűgöz le a szamorodnitechnikával készült, egyharmadnyi muskotályt tartalmazó édes bor kifinomult, elegáns, vibráló sűrűsége. A 2006-os édes szamorodni nem volt könnyű helyzetben mellette, és bár a 2005-ös és a 2006-os aszúknak szuper komplexitásuk révén magasabb polcon van a helyük, a cuvée volt a kedvencem. Amelynek évtizedes története hamarosan véget ér. Nem kell megijedni, nem a bor szűnik meg, csak a név: dűlős édes szamorodni lesz belőle. A Szent Tamásból. Szepsyék, úgy látszik, sosem fogynak ki az új ötletekből.