Szokásomtól eltérően három borról lesz szó egyszerre ebben a bejegyzésben. Akár ki is találhatták: három rajnai rizlingről. Bott Frigyes 2007-ese nagy élmény volt a maga idejében, úgy emlékszem, épp a rajnaival nyűgözött le először a felvidéki mester, hogy aztán a chardonnay, az olaszrizling, különösképpen a Vinculum juhfark hatására haladéktalanul besorolhassam a legeslegjobb és -felfedezettebb magyar borászok közé. Bott 2008-ban sem adta alább, aztán 2009-ben tovább csiszolódott a stílus, finomodott a szortiment, okosodtak a borok. Az évjárat legjavába már belekóstolhattam futtában, ideje volt mélyebben szemügyre vennem az ígéretesek egyikét. Világos szín, friss, fajtajelleges, kedves, szinte édes illat, citrommal, melegebb karakterű déliekkel, barackkal. Közepes test, sok-sok zamat és üdeség, könnyedség, játékosság, tisztaság, lendület, hosszú, barátságos utóíz. És akkor néhány szót a kontextusról. A Bott-riesling az eddig két posztot hozó szombati italozás során került terítékre, nagy formátumú rivális következett utána: a Weingut Knoll 2008-as Loibner Berg Smaragd Rieslingje. A termelő kiemelkedőnek, a dűlő inkább átlagosnak számít Wachauban, a bor ára nagyjából duplája a muzslaiénak. Kétszer annyi pontot persze nem kap, de azért többet tud. Sűrűbb, komplexebb, vastagabb, gazdagabb, acélosabb, még úgy is, hogy nem igazán közelíti meg a legjobb Pragerek, Hirtzbergerek vagy akár Knollok kvalitásait. Végezetül: egy-két nappal a szeánsz előtt bontottam egy 2009-es Priort a Pannonhalmi Apátsági Pincészettől. Sokat vártam az ezen a vonalon úttörő borászat első válogatott rajnaijától, ahhoz képest kevesebbet kaptam. Szinte minden a helyén, a legtöbb tekintetben olyan, amilyennek lennie kellene, ám a rengeteg citromos sav egyelőre felborítja az egyensúlyát. Minden bizonnyal hosszú életű lesz, érdemes lenne ránézni egy-két évvel később. A pannonhalmi 5 pontot kap, Bott Frigyesé erős 6 pontot, Knollé még erősebb 7 pontot. Nem mindig mindegy, mit, mikor, mivel.