Elmentem csütörtök este a Somlói Apátsági Pince pinceáronos kóstolójára, végre találkoztam Balogh Zoltán frontemberrel, sokkal lazább srác, mint gondoltam, és egész jó előadó. Erről a nem túl nagy – bár a borvidéki adottságokat nézve nem is parányi –, háromhektáros, néhány ezer palackos borászatról megemlékeztem már egyszer-kétszer, megint megteszem. Több érdekesség is eszembe jutott ugyanis. Az egyik, hogy úgy tűnik, gyarapszik a minőség közönsége. Telt házas volt a rendezvény, lehettünk negyvenen, számomra ismeretlen arcok bőséggel; ráadásul több hasonló program is volt a magyar fővárosban ekkor, köztük Takács Lajos-retrospektív a Terroir Clubban. A másik, hogy a SAP lassan kinövi a feltörekvők kategóriáját, és Somló egyik meghatározó termelőjeként lesz ildomos emlegetni. A harmadik, hogy kellett ehhez egy kitűnő évjárat. Ezt nem úgy értem, hogy 2009-ben a paszuly is hús volt, hiszen tudjuk, bár sokáig klasszul alakultak a dolgok, a nyári jégverések belepöktek a levesbe. Ezzel együtt Baloghék olyan borokat készítettek, amelyekkel levettek engem a lábamról. Felteszem, nem vagyok egyedül, akik stílusváltást észrevételeznek, de azt nem tudom, hogy a többség is annyira örül-e ennek, amennyire én. Nem először mondom, a 2007-esek vagy a 2008-asok számomra túlméretesek voltak. Frappánsan fogalmaz az Alkesz-szerző, amikor a 2009-es olaszrizling ürügyén azt írja, korábban úgy érezte, "egy palack SAP-bor beltartalma egy karton átlagborénak felel meg – ez a szorzó most lement háromra". A karton stimmel – a három palack túlzás. A 2009-eseknél megvan nagyjából az egy az egyhez arány, noha persze jóval gazdagabbak, színesebbek, izgalmasabbak ezek az átlagnál. Hét tételt kóstoltunk, két 2008-ast, öt 2009-est, a kontextusnak hála beszédes volt a különbség. A 2009-es, nagyjából ötpontos tramini még nem hozott lázba, a 2008-as furmint tetszett – abból az évjáratból talán ő sikerült a legjobban –, hogy azután ugyanebből a fajtából a 2009-es máris hozza a flasht. Tiszta ízű, egyenes, kifinomult, tartalmas bor, el is nyerte tőlem a sor legjobbja címet, holtversenyben a nemrég agyondicsért juhfarkkal. A frontember nem biztos benne, hogy ez utóbbi – érdemeinél-képességeinél valóban népszerűbb – szőlő és a bora biztosan ér valamit, nekem meggyőződésem, hogy igen. Az olaszrizling többre hivatott, véli Balogh, ez nyilván ki is derül apránként. De ha már 2008/2009: a hárslevelűknél mutatkozott meg az a bizonyos differencia a leginkább. A hatalmas savú kolosszus mellett sokkal kívánatosabb volt az elegáns és intelligens másik, amúgy annak ellenére, hogy van benne egy nehézkes illatjegy. Ha jól értem, amit a borosgazda állítani szokott, ebben a stílusváltásban nemcsak az elhatározás játszott szerepet, talán még inkább benne voltak az évjárati sajátosságok. Akárhogy is, a magam részéről nem bánnám, ha innen már nem lenne visszaút.