Albert gazda

A negyedik osztrák rizlingbajnok is terítékre kerül, F. X. Pichler, Alzinger és Prager már megvolt, Hirtzbergerről értekezek most, Knoll hátravan. Arról természetesen nincsen szó, hogy rajtuk kívül nem lennének más említésre méltó termelők Wachauban vagy akár más borvidékeken, annyi az egész, hogy az elmúlt szűk évtizedben ennek az ötös fogatnak a tagjai szerezték nekem a legtöbb borörömet. Konkrétan Franz Hirtzbergeréknek köszönhetem első és eddig egyetlen tízpontos száraz fehérboromat, a 2006-os Singerriedel érdemelte ki tőlem ezt az egészen kivételes elismerést. Érdekes, hogy ehhez a tételhez később is volt szerencsém – Bott Frigyesnél bontottunk egy palackot belőle –, de akkor már nem tűnt megrázóan tökéletesnek. Mondjuk máskor is előfordult ilyen: az Oremus 2000-es 6 puttonyosa és Voerzio 2001-es Rocche Barolója egyformán 10-re teljesített előbb, majd 9-re utóbb. Ami az én olvasatomban azt jelenti, nem elég, ha a bor kimagaslóan kivételes, annak is formában kell lennie az adott pillanatban, aki kóstolja. A 2006-os Hirtzberger Setzberg presztízse szerényebb, mint az etalon Singerriedelé, ennek megfelelően ára is mérsékeltebb, 30-40 euró között elérhető. Novemberi szüret, 14-es alkohol. Aranyszín, dús, izgalmas illatok, rengeteg mineralitással, érettséggel, gyümölcsökkel a citromtól az aszalt barackig és a mézig. Hatalmas test, széles hömpölygés, acélos tisztaság. Csipetnyi szénsav, lecsengésében édes árnyalatok, hogy a cukortól-e, vagy a szesztől, nem tudom. Monstrum, volt a társaságban, aki túlságosan is nagynak találta. Inkább erőteljes, mint vibráló, de a helyén van minden. A 9-esen is gondolkodtam, a 8 pont mellett döntöttem.

Megint az van, mint múltkor, a konkurencia megírta ügyesen, mi esedékes a hét végén Etyeken, de hát az ilyen eseményekről nem szabad hallgatni sehol. Etyeknek persze egész évben érdekesnek kellene lennie – hiszen a magyar fővároshoz egészen közel terem igen jó borokat –, de valójában kétszer igazán az. Egyszer tavasszal, amikor pincefesztivál van, egyszer ősszel, amikor a Kezes-Lábos nevezetű rendezvény ideje jön el. A pincefesztivál középpontjában a bor áll, a kezesláboséban a kézműves gasztró, ami azonban semmi olyasmit nem jelent, hogy szombaton és vasárnap ne lehetne kiváló termelők pompás termékeivel ismerkedni. A részletekért célszerű ide kattintani, addig is maradjunk annyiban, nekem sem lesz könnyű dolgom, amikor ki kell majd választanom azt a hét-nyolc borászt, akit mindenképp szeretnék meglátogatni a sok-sok kihagyhatatlan között. Több aligha fér bele, Etyeken úgyszólván képtelen vagyok köpni, ami megy a várban, nem megy az újhegyi soron, más az egésznek a lelkülete. Aztán lesz, ami lesz, hiszen nemcsak az alkoholista, hanem az exalkoholista is ember. Kis híján elfelejtettem linkelni a hasznos tudnivalókat.

Szentesi József a garázsrajongók nagy-nagy kedvencévé vált az elmúlt fél évtizedben. A Maligán borétterem korábbi tulajdonosa tudomásom szerint nem olyan régen adta borászkodásra a fejét, de gyorsan befutott, mindenekelőtt a vájtínyűek körében. Én két éve találkoztam először műveivel, örömmel tettem eleget meghívásának budaörsi pincéjébe. Élményeim felemásak voltak: tiszta ízű, egyenes dolgokat kóstoltam, ám a többségüknek olyan kemények voltak a savai, hogy alig bírtam aludni az eseményt követő éjszakán. Az idő telt-múlt, a tavalyi borfesztiválon a mester megkínált 2007-es rajnai rizlingjével. Ez a 15-ös maradékcukorral palackozott nadapi tétel lenyűgözött hibátlan eleganciájával, tökéletes egyensúlyával. A Kézműves Borok Háza mindazonáltal nem nagyon esik utamba, így bár hónapokkal ezelőtt – privát blogom indulását követően nem sokkal – megbeszéltem a termelővel, hogy vásárolok a 2007-esből, hadd írjak erényeiről alaposabban, mégis csak a héten jutottam el az objektumhoz. Ha már ott voltam, vettem egy palackkal a mostanában sokat dicsért 2008-as Öcsiből is. Mit ad isten, azt bontottam ki hamarabb. Rajnai rizling ez is – csak reduktív, mondta róla ajkbiggyesztve maga a borász –, minősítése dunántúli tájbor, alkoholja 14-es. Szép világos szín, lehengerlően gyümölcsös illat, déliekkel, citromfűvel, barackkal. A fajtát nehezen tagadhatná le, nem is akarja. Jó mozgású, könnyed, friss, lendületes és zamatos, egyéb tartalmai megbirkóznak a kissé marcona szesszel. Lecsengése is ízesen gyümölcsös, és bár szénsav nem segíti, mégis emlékeztet a jól sikerült germán rokonokra. Ez bizony 6 pont, és ezer környéki árára tekintettel még egy besztbájplecsni ráadásnak.

Hiába van vége a nyárnak, horvát boros kalandozásaim nem maradtak abba, és bár a legutóbbi alkalom nem hozott kiemelkedő, hét- és nyolcpontos élményeket, mint a Veralda, a Grgic és a Matosevic, szomorkodnom sem kellett. Kutjevóról volt szó korábban is, Szabó Zoltán mesélte el, hogy néz ki Baranya a határ másik oldalán. Tőle is meg lehetett tudni, hogy a kispincészeteken túl a nagy gazdaságban is készülnek finom borok, amit a saját tapasztalat perfektül visszaigazolt. A borvidék fő fajtája az olaszrizling, amelyet grasevinának hívnak arrafelé. A Kutjevo Grasevina 2008 aranysárga színnel kezd, gyümölcsös-minerális, tartalmas illattal folytatja. Szépen nyílik, teste közepes, zamatai számosak, savai szépek, lecsengése hosszú, 12,7-es alkoholja ideális. Nem nagy bor, nem is annak szánták, 5 pont. A Plancic borászat a Hvar-félszigeten található, Közép-Dalmáciában, errefelé a plavac mali az igazán autentikus, amely rokona az olasz primitivónak és a kaliforniai zinfandelnek. A Plancic Plavac Mali 2006 színe mély, illata összetett, az érett gyümölcsökön túl kezdetben csekély, később annál több bőrös animalitást produkál. Szájban nagyon száraz és egyenes, a fineszt és a kanyarokat nélkülözi. 5 pont ugyancsak. Egál ide vagy oda, a grasevinát szívesebben ittam.

Szűk két év után megint eljutottam az aradhegyaljai Balla Géza pincéjébe, végigkóstoltunk egy derekas sort, ettünk báránypörköltet, jólesett nagyon. 2007 őszén hordóból vettünk magunkhoz szép tételeket, ezek palackban vannak már, elházasítva így vagy úgy, más az élmény. Mint ahogy más volt akkor is, amikor néhány hónapja a 2006-os kadarka került ítélőszékem elé. Ezúttal kiválóan teljesített az a bor, könnyed tisztaságával, előtte remeknek bizonyult a 2008-as mustos fehér és az azonos évjáratú kadarka siller, utána a sima kékfrankos, a Ballada cuvée és a merlot, mind 2006-ból, végül a 2005-ös prémium kékfrankos és a 2003-as válogatott cabernet sauvignon. Előbbi 7 pontos teljesítményt nyújtott a helyszínen, utóbbi még többet, olyan frissen-gazdagon vibrált a pohárban, hogy nagy erőfeszítésekbe tellett abbahagyni a kortyolgatását. Holott muszáj volt, Arad és Budapest között van pár száz kilométer. Akárhogy is, egy palack cabernet hazakerült, és nem hagytam érlelődni sokáig. Hatéves bornak nem is kell annyira a türelem, legfeljebb bontás után. Mély, tiszta szín, lilás árnyalatokkal, nem tapad vörösen a pohár falára. Szikár, áfonyás-fűszeres, fajtajelleges illat. Teste tisztességes, komplexitása szerényebb a vártnál. Tanninja simul, cseppet kesernyés. Savai még mindig erőteljesek, jövője hatéves kora ellenére garantált. A 2003-as Balla Géza-borokat egykor még jellemző lekvárosságnak nyoma sincs. Okosan, igényesen elkészített versenyző, viszont a sokszínűség, amely annyira hódított pénteken a pincénél, vasárnap nem játszott. Bárány és előzmények nélkül, szólóban 6 pont.

Ha azt hallottam-olvastam – legalábbis eddig –, hogy ribolla gialla, sűrű és különös bor jelent meg lelki szemeim előtt. Téveszmém kialakulásában a Terroir Club játszotta a főszerepet, karöltve a roppant természethű borászkodással. Elvégre pontosan ennek a kereskedésnek köszönhetően ittam ebből a fajtából valamit először és másodszor is; a termék a Radikon pincéjéből került ki. Ráadásnak ott van a környéken Josko Gravner is, a maga amfóráival és egyéb bolondériáival. Elkönyveltem tehát bután, hogy a Colli Orientali del Friuli nevezetű DOC-ban – közel Szlovéniához – ilyesmiket készítenek. Persze gyanakodhattam volna, hiszen egyébként nem kevés északolasz fehérhez volt szerencsém az elmúlt néhány évben – hogy hirtelen csak Franz Haas egészen kiváló traminijeit említsem Dél-Tirolból, de szóba hozhatom a már e hasábokon megénekelt Kaltern Weissburgundert is –, amelyek mind frissen-ropogósan keresték kedvemet. A lényeg: a ribolla gialla is ilyen, ha nem extrém. Valentino Butussi 15 hektáros borászatot visz Corno di Rosazzóban, közel Udinéhez, 2008-as ribolla giallája a Montalcino borszaküzletben kapható. Halvány szín, első nekifutásra elsöprően gazdag, mégis könnyed illat, már-már rizlinges lendülettel, kifinomultsággal. Szájban karcsú az anyag, és sokkal kevésbé összetett. Jó savú, nem túl bonyolult fehér ez, citromos-életteli búcsúval. Menet közben orrban is egyszerűsödik, a színes árnyalatok halványodnak, ami marad, jólesik, de a bontás utáni első pillanatok ígérete nem válik valóra. Az 5 pontot a nagyszerű nyitánynak köszönhetően kapja meg.

Ahogy arról néhány poszttal ezelőtt már szó esett, a portói nem érdekli különösebben a magyar közönséget, hiszen egyrészt édes, másrészt hozzáadott szeszt is tartalmaz, nem a természetes borkészítés gyümölcseinek etalonja tehát. Holott roppant finom tud lenni. Szó sincs róla, hogy mélyrehatóan ismerném a műfajt, meghatározó élményeim száma mindössze kettő. A bennem is meglévő szkepticizmus akkor oszlott el pillanatok alatt, amikor a Taylor'snál végigkóstolhattam a szortimentet, a pont pedig Bécsben került fel a képzeletbeli i-re, ahol egy Wein und Co-rendezvényen volt szerencsém a Niepoort 2005-ös évjáratosához. Az a bor akkor és ott 10 pontos teljesítményt nyújtott. A Graham's nem a Taylor's vagy a Niepoort szintje – ezek mellé harmadiknak a Quinta do Novalt lehet odatenni tudomásom szerint –, de a jobb borházak között van a helye. Symington-érdekeltség, így kerül választékának egy része a Bortársasághoz. A Late Bottled Vintage annyiban különbözik az évjáratos portóitól, hogy valamivel többet érlelik hordóban – kb. négy évig a kb. kettő helyett –, ezért hamarabb is lesz fogyasztásra kész, viszont csak rövidebb időre érdemes elfektetni. LBV a könnyedebb, kevésbé komplex anyagokból lesz, de természetesen közöttük is akadnak nagyszerű tételek. A Graham's 2003-asa mély rubinszínt mutat, illata gazdag és finom, gyümölcsökkel, csipetnyi dióval, frissességgel. Ízében is ilyen, textúrája bársonyos, az alkohol nem fűti túl, édessége nem billenti el. Jólesik kortyolgatni másnap és harmadnap is. Utóízében talán több a fanyarság a kelleténél, így kap 6 pontot.

A szigligeti Szászi Endre egy-két évvel ezelőtt a terroirbarátok egyik kedvence lett hirtelen, egészen konkrétan a címszereplő 2006-os olaszrizlinggel. Az Alkeszen egyenesen 8 pontot kapott a bor, amit első nekifutásra nem nagyon értettem, ugyanis az általam beszerzett palackban meglehetősen savanykás, lapos és szanaszét szaladó italt találtam. Emiatt aztán nem is rohantam a következőért, hogy meglegyen a kontroll, háromezer forintot nem ad ki az ember a bizonytalanért. Hanem munkaadóm kisvártatva egy dél-balatoni hotelben tartotta év eleji tréningjét, ahol egyrészt szinte a teljes Szászi Endre-szortimentet forgalmazták, másrészt este megjelent a színen maga a termelő, és grátisz rögtönzött egy kóstolót a kompániának. Sok bora ízlett, a 2006-os Kabócás is kiválóan teljesített. Így most azonnal vettem belőle a Radovinnál, amikor észrevettem, hogy akciózásból kifolyólag kétezer alatt mérik. Még mindig csinos aranyszín, tiszta, tapad a pohár falára meggyőzően. Illata gyönyörű, az érett gyümölcsök, a mineralitás és a palackbuké vonzó-erőteljes összhangját kínálja. Szájban is egyben van szépen, derekas test, összecsiszolódott savak – gyakorlatilag nem észrevételezhető mellettük a félszárazságnyi mararadékcukor –, ásványos-karakteres lecsengés. 7 pont.

Zajlik a szüret a Villányi borvidéken, Günzer Zoltán, aki kadarkájával és Ördögárok Cuvée-jével került ismét az érdeklődés homlokterébe, eddig csak a portugiesert és a pinot noirt szedte le. Előbbi egy része a rozéba került, azt a hányadát ellenben, amelyből fajsúlyos vöröset készítene a borász, 20 fokkal vitték be, és ígéretesnek tűnik. Ez lesz a pince történetében az első presztízsportugieser, amihez termőre kellett fordulnia két hektár új telepítésnek. További hat hektár is új szereplő a Günzer-birtokon, négyen kékfrankos, egyen-egyen syrah és pinot noir érik. Utóbbi 24-es mustfokot tudott most, pinot noirja még nem volt a termelőnek. Minden más kint van. A nyolc újjal összesen húsz hektáron teremnek immár a Günzer-szőlők, ami egyfelől minimálisra szorítja a felvásárlást – nagyjából 150 mázsára, ebből csak rozét csinálnak ezentúl –, másfelől komoly hozamkorlátozást tesz lehetővé, sőt szükségessé. Günzer Zoltán ugyanis némi  visszaesést tapasztal az értékesítésben, amit nem a mennyiség és az árak egyöntetű emelésével szándékszik ellensúlyozni, hanem éppen ellenkezőleg. Termékei forgalmazóját, a Bortársaságot azzal kereste meg, csökkentsék érdemben az árakat, így tegyék elérhetőbbé a borokat. A portugiesert például vissza kell vinni az 1500 forintost lélektani határ alá, vázolta terveit, hozzátéve: a jelenleg a polcon alig 5000 fölötti Ördögároknak is kevesebbe kell kerülnie a 2007-es évjárattól. Nincsenek nagy problémák, de az a fontos, hogy később se legyenek, mondta erről. Az eddig 80-100 ezer palackos éves termelés ugyanezen a szinten marad, magyarázta Günzer Zoltán, hiába nőtt a termőterület. Egyszerűen koncentráltabbak lesznek a borok, nemcsak a portugieser, de a kékfrankos és az összes többi is. A prémiumkategóriában a jövőben felzárkózhat a bordeaux-i küvé mellé egy másik házasítás, pinot noirból, syrah-ból, kékfrankosból, de ezek természetesen önálló fajtaborként is megjelennek, néhány ezer palackos tételekként. Középen marad a kétcabernet-s házasítás – a franc 60:40 arányban veri a sauvignont – és a kadarka, amely még keresi a helyét. A 2003-as évjáratban roppant sikeres merlot nem tér vissza, termése az Ördögárok Cuvée-be kerül. A vendéglátás még nem indult be Günzer Zoltánnál, a beruházás elkezdődött, de le kellett állítani, talán tavaszra be tudják fejezni. A termelő sokat vár tőle, úgy számol, borai húsz százalékát képes lesz helyben eladni.

Elég jelentősnek tűnő belföldi borimázskampányt indít a Magyar Bormarketing Kht., amelynek első látható jeléért ide kell kattintaniuk a kedves olvasóknak, csak óvatosan, mert hangos. A szpot szereplőivel szemben nincsenek kifogásaim, sőt a mondanivaló is rendben van, hiszen egyet nagyon nem szabad elfelejteni: a célcsoport a legkevésbé sem én vagyok, és még azok sem azok, akik a blogomat rendszeresen látogatják. Az elkészült reklámfilmek a kereskedelmi televíziókban lesznek láthatóak, márpedig e csatornák nézőinek egyszerű nyelven megfogalmazott egyszerű üzenetekre van szükségük, amelyeket ismert emberek közvetítenek. Persze nem vagyok marketinges, tehát fogalmam sincs, hogy ilyen és efféle módszerekkel lehet-e terelgetni a fogyasztók széles tömegeit a fantától az irsai olivérhez és tovább. Mennek maguktól is: szűk húsz év alatt tényleg eljutottunk oda, hogy a bor benne legyen a levegőben, a fiatalok sörözés helyett fröccsözzenek a szórakozóhelyeken, és a borfesztivál ne az elmélyülés, hanem az önfeledt ivászat terepe legyen. Ennek igazán örülök, és ezt egészen komolyan mondom. És azt szeretném, hogy haladjunk előre szakadatlanul. A 2009. évi marketing-költségvetés számai egyébként nem titkosak. A teljes előirányzat 750 millió forint, amiből programokra 712,5 millió fordítható, ebből belföldiekre kerek 300 milliót költenek.

A Két Grand Cru találkozása c. rendezvény második részéről szóló beszámoló következik, a Cos d'Estournel kilenc évjárata után a Tokaj–Hétszőlő kilenc évjáratát vettük magunkhoz, Kovács Tibor birtokigazgató kommentált, az úri közönség szürcsölt, az előzményeket és a körülményeket nem részletezem még egyszer. Maradjunk annyiban, bordeaux-i után aszút kóstolni nem rossz, hanem éppen ellenkezőleg. A Hétszőlő életéről és munkásságáról kb. négy évvel ezelőtt részletesen elmondtam a véleményemet, amely lényegét tekintve nem sokat változott azóta. A szombati élmények sem késztettek érdemi korrekciókra, bár természetesen árnyalták a képet. A tokaji hegy délre, az Alföldre néző, löszös talajú, egyébként gyönyörű lejtője minden bizonnyal arra való, hogy könnyed, friss és vonzó borokat készítsenek az onnét szüretelt szőlőből. Zömmel ilyenek voltak a most kóstolt 5 puttonyos aszúk is, igazolva az előfeltevéseket mintegy, mindaddig, amíg sorra nem került a 2000-es, amely komplexitásával, sűrűségével, koncentráltságával kapásból lenyűgözte a jelenlévőket. Minden Hétszőlő-aszú kizárólag furmintból készül, és mustban áztatnak.

A bordeaux-i 2me Cru Cos d'Estournel és a tokaji Hétszőlő közös tulajdonba került – erről a maga idejében én is beszámoltam újságcikkszerűen. A fejlemény érdekes magyar vonatkozása, hogy a híres St. Estephe-i birtokot Dominique Arangoits vezeti, aki a dettó hegyaljai Disznókőnél jutott el a gyakornokoskodástól a vezérigazgatóságig. Még egy nüansz, bár ez inkább csak számomra fontos: meghatározó élményem volt a 90-es évek második felében egy 90-es évek első feléből származó Cos d'Estournel. Amerikából jött a palack, V. Profnak köszönhetően, elragadtatottan iszogattuk. Azóta minden évben megnézem, mennyibe kerül az aktuális Cos-évjárat, de még nem vetemedtem arra, hogy vásároljak belőle mondjuk Bécsben. Újabban nem is kellene messzire menni, de hát nem aprópénzt kéne fizetni érte. A lényeg: kitörő örömmel fogadtam a meghívást a Két Grand Cru találkozása című bemutatóra, amelyen a szoros viszonyba került borászatok kilenc évjáratát lehetett végigkóstolni. A beszámoló első része a Cos d'Estournelé, a második a Hétszőlőé lesz.

Roberto Voerzio a legizgalmasabb olasz borvidék – mármint Piemont – legnagyobb alakjainak egyike. A hírnév és a presztízs okán nála drágábban talán Angelo Gaja sem adja a borait, ám ez csak a csúcstermékekre vonatkozik. Pl. arra a Barolo Rocche dell' Annunziata Torriglionéra – a wine-searcher.com most 114 euróért találta meg, nem a közelben –, amelynek 2001-es évjárata az Alkesz első tízpontos vörösbora lett. Ha jól emlékszem, azóta sem bátorkodott senki mást a műfajból ilyen magas polcra tenni. Hiába, én szívesen hagyom, hogy elvigyen a lelkesedés. Voerzio árképzéséhez visszatérve: az alsóbb kategóriákban nem ilyen vészes a helyzet, a 2005-ös Langhe Nebbiolót pl. 30 euró alatt is meg lehet szerezni. Piemont vezető szőlőfajtája a nebbiolo, amelyből Barolo és Barbaresco környékén készítik a legszuperebb borokat. A két település a Langhe-dombság vonulatai mentén fekszik, amelyről nemrégiben szintén DOC-t neveztek el. A Langhe Nebbiolóknak sem kellene tehát kevésbé átütőknek lenniük, személyes tapasztalataim azonban vegyesek. Előfodult már a praxisomban 7-8 pontos Nebbiolo d'Alba Sandronétól, sőt klasszis Bruno Rocca Barbera is, a címszereplő Voerzio ellenben csalódást okozott. Mélyvörös szín, animális-gyümölcsös, rendezetlen illatok. Egy négyévestől ennél több összeszedettség kellene. Szájban közepesen nagy, szikár, zárt, zamathiányos, tanninja sok, nem szép. Hosszú, a cserek miatt kesernyés. Menet közben nyílik, nem eleget. A szigorú leírás ellenére a számszerű értékelés mégsem rémes: 5 pont. Magasan volt a léc.

Bussay László az ezredforduló óta jelentős kedvencem, de különösen akkor borultam le nagysága előtt, amikor néhány éve szerencsém volt megkóstolni egy-két korosabb, öt-hat éves olaszrizlingjét és egyebét. Olyan gyönyörűen érettek, tartalmasak és harmonikusak voltak, hogy nagyon magasra kellett emelnem képzeletbeli kalapomat. A boros körökben leghíresebb háziorvos honlapjának állítása szerint öt és fél hektáron gazdálkodik most, területein olasz- és rajnai rizlingből van a legtöbb, szürkebarátból sincs kevés, a sárgamuskotály aránya pedig nyolc százalékot tesz ki. Legnagyobb sikereit ez ideig olasszal, rajnaival, szürkével és traminivel aratta – az alapkategóriás Esküvét is mindig szereti mindenki –, a sárgamuskotály berobbanása a közeljövőben esedékes. Csörnyeföldön nemcsak szöveg a hozamkorlátozás és a késői szüret, a töppedés miatt a borok olykor túlontúl alkoholosak és súlyosak lesznek, ennek nem szoktam örülni. A 2007-es csörnyeföldi sárgamuskotály nem ilyen, 13,5 százaléknyi szesz erjedt ki belőle. Persze ettől még nem könnyed és játékos versenyző. Halvány aranyszín, illatában szépen keverednek a fajta virágos-barackos jegyei a roppant határozott mineralitással. Olajos, sűrű bor, köves-markáns ízekkel. Savai izmosak, de lehetnének kicsit kifinomultabbak. Ahogy szellőzik, úgy nyílik, egyik-másik kortyban rendesen kijönnek a zamatok, lecsengésében is szélesebb és ízletesebb lesz. Egyelőre erős 6 pont, de övé a jövő, azt remélem.

Nem nagyon bírok eljutni a borfesztiválra minden nap, szerdától vasárnapig, ha kétszer sikerül, abból a második már ajándék. Magyarán: mindig igyekszem az egy fixre vehető alkalomból kihozni a legtöbbet. Ebből adódóan ha feljutok, beleszabadulok a felhozatalba alaposan, iszom és iszom szakadatlanul, ötven-hatvan bort biztosan megkóstolok, a huszadik környékén szégyenszemre elkezdek köpni, így ügyesen kihúzom a végéig. Nyolc óra munka, nyolc óra élvezet, de nem egymás után, hanem egyszerre. Arra gondoltam, összeállítok egy top 15-öt abból, ami megvolt csütörtökön. Most is sokkal több maradt ki, mint amennyi belefért, de hát nem lehet másként. Az alábbi lista nem úgy értelmezendő, hogy ezeknél jobbak aztán egyáltalán nincsenek, hiszen nem egy esetben a szóba hozott pincészetek is lehetnek büszkék fajsúlyosabb, tekintélyesebb tételekre. Egy mérhetetlenül szubjektív csomag ez, semmi más. Kedves olvasóimat arra kérem, fogadják töredékes beszámolómat megértéssel, és egészítsék ki, ha van hozzá kedvük.