Albert gazda

Barta Károly pincéjéről és dűlőjéről sok mindent elmondtam novemberi látogatásom alkalmából, azóta a pinceáronosok bemutatóján is volt szerencsém a dolgaihoz, majd annak is elérkezett az ideje, hogy békés körülmények között, otthonomban tegyem vizsgálat tárgyává két kétezerkilences furmintját, az alapot és a válogatást. Így kóstolni mindig más, mint akár helyben, akár egykortyos alapon különféle rendezvényeken. Több pohár és/vagy több óra többet megmutat, evidencia ez a javából, az viszont érdekes, hogy billenhetnek a dolgok jobbra is, balra is. Van, amikor egy máskor a mezőnybe belesimuló tétel szólóban kivirágzik és revelatív élményt ad, és előfordul, hogy egy est legjobbja találtatik könnyebbnek a mélyebbre ható megismerés alkalmából. A két Barta-furmint árnyalattal nyújtott kevesebbet most, mint korábban. Ha jól emlékszem, Homonna Attila azt mondta Mádon, korosodniuk kell még a hordóknak – nem ez a pince az egyetlen az országban, ahol kisebb-nagyobb gondot jelent az ilyesmi –, én magam ehhez képest ott és utóbb sem éreztem problémásnak a fát a borokban. De a tüzetesebb szemügyre vételnél előjött ez. Nem vészesen és ijesztően, éppcsak. Különös, hogy a picit nagyobb testű, sűrűbb, markánsabb, szélesebb válogatást éreztem vaníliásabbnak, likőrösebbnek. Ettől eltekintve tiszta ízű, egyenes vonalvezetésű, karakteres borok ezek, alkoholtúltengésben és drámai savhiányban nem szenvednek, koncentrációjuk figyelemre méltó, van bennük élet, nyárialmásan-körtésen fajtajellegesek. Fontolgattam, hogy pannon klasszissá emelem őket, de végül abban maradtam: komplexitásban, eleganciában valamivel több kellene ehhez. Erős 6 pont kétszer.