Albert gazda

Két vonalon is hívtak a budapesti Román Kulturális Intézet hétfő esti rendezvényére, duplán sajnálom, hogy nem tudok elmenni. A közép- és kelet-európai borok – általában a kultúra – iránti érdeklődésem alighanem sokkal erősebb az átlagosnál,…

Egy kivétellel kiürült a doboz, a tramini még hátravan, írtam máciusban, amikor gyors egymásutánban megkóstoltam szűk kiskartonnyi Somlói Apátsági Pince-bort, és véleményt is mondtam róluk. Az a tramini egészen mostanáig pihent, a múltkori kézművesbemutató – ahol…

Az ilyen borokra szokás azt mondani, hogy simán verik a túlárazott hazai vörös szupersztárokat. Aztán persze rendre kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről, de a mantra marad. A Kaiken a Bortársaság külföldi kínálatának egyik vezető szereplője, egy-két éve hozzák be az argentin…

A Ribera del Duero borvidékbe úgyszólván véletlenül habarodtam bele, moszkvai emberünk – aki előzőleg volt pétervári, párizsi, hongkongi és még annyiféle, hogy felsorolni sem bírom – egyszer Spanyolországba utazott rövidebb időre, megbeszéltük, hoz mindenféle…

Részt vettem múlt héten egy St. Andrea-borbemutatón, az ilyen eseményekről nem könnyű írni, ahhoz kevés a bor, hogy szálldosson az ember ágról ágra, ahhoz nagy a tömeg, hogy igazán el lehessen mélyülni egyik-másik pohár tartalmában. Releváns tételekkel járt amúgy a…

Egyszer-kétszer már említettem, nagyon messze vagyok attól, hogy a szénsavas borok avatott ismerőjének mondjam magamat, ahhoz viszont egyre közelebb, hogy feltétlen hívükként tündököljek. Nem volt ez mindig így, annak ellenére sem, hogy pályafutásom elején rengeteg kék címkés…

Sebestyén Csabáról régen írtam, önálló bejegyzést még nem is kapott saját blogomon, előző életemben ehhez képest alap- és csúcsházasítását, továbbá válogatott kékfrankosát is elismertem. Az utóbbi időben nem mindig nyűgöztek le a dolgai, olykor a brettgyanú is…

Azt sejtem, Sauska Krisztián megújult tokaji borászatának tevékenysége inkább fel fogja forgatni a világot, mint amennyire másik pincészete tette ezt Dél-Pannóniában. Kétségtelen, Villányban is új színeket vittek a magyar vörösborászatba – sokan vélik, meghonosították…

A Béres Szőlőbirtok nagy lendülettel indult Erdőbényén, nálam már az igen jó pontnak számított, hogy a Degenfeldnél megismert Bárdos Sarolta volt a vállalkozás első főborásza. Ráadásul a debütáns termékek máris pompásan sikerültek, a 2003-as Lőcse furmint pédául…

A minapi weningeres posztban jeleztem, más is volt terítéken azon a szép hétfői estén, a második fejezet következik mostan. Kanadai borokról írtam már egyszer-kétszer-háromszor, úgy néz ki, rendben van arrafelé a színvonal, persze nyilván nem az eleve kutyaütő dolgok jutnak el…

Valamiért olyan érzésem volt, hogy blogomban a kelleténél kevesebbet foglalkozom Franz Weninger balfi pincészetével. Ahogy azonban rákerestem, kiderült, ez nem igaz, három önálló bejegyzést is szenteltem neki az elmúlt másfél évben, más kérdés, ezek közül csak egynek volt…

Eberhardt György egy időben közel járt ahhoz, hogy országos ismertségre tegyen szert, vagy tíz évvel ezelőtt termékei egy része bekerült a Bortársaság választékába, ám később valamiért kikoptak onnan. Nem is tudom, ez idő szerint kaphatók-e a dolgai Budapesten, 2007-es…

Elkerült hozzám egy csomó különféle palack Szászi Endre szortimentjéből, iszogatom a tartalmakat néhány hete, előbb az egyik kerül sorra, aztán a másik, majd a harmadik és így tovább. A vitatott árképzésű rozéval kezdtem – kéknyelűs bejegyzésem alatt polemizáltak…

Jásdi István munkássának a megítélése meglehetősen változatos, ez alatt az Alkesz-poszt alatt például mellette és ellene is sokan érveltek. Az imént linkelt bejegyzés tapasztalt szerzőjét általában keserves benyomások érik, engem pedig szinte mindig kedvezőek, amire aligha…

Le vagyok nyűgözve. Akármit mondunk, csak behatárolja a várakozásokat az, hogy egy bor mennyibe kerül. Egyik-másik értő szerint ezért kell vakon kóstolni, mert ha látunk, esélyünk sincs objektíven megmérni a tárgyat. Két dolgot mondok erre. Egyfelől objektivitás nincs…