Albert gazda

Elmúltak már azok az idők – még ha nem olyan régen voltak is –, amikor szerte az országban szinte sehol sem lehetett jó bort inni. Mármint, a szórakozóhelyeken és egyéb vendéglátó-ipari egységekben. Finom volt a Guinness, lőre a ház bora. Mostanában kis túlzással azt látni, többen fröccsöznek itt-ott, mint ahányan söröznek. Vadonatúj sorozatomban ezért mindenféle helyekről lesz szó, borszemszögből. Első rész, Fecske.

A borkedvelők és a részegesek sűrű hétvége elé néznek, a legelszántabbaknak sem lesz könnyű eljutniuk mindenhová, ahová érdemes lenne. Először is a Városligetben megrendezik a 9. Pannon Bországgyűlést. Másodszor az eddigiektől eltérő – nem a legszerencsésebb – időpontban sor kerül a Kárpát-medencei Borászok 4. Találkozójára. Harmadszor szombaton esedékes a borbarátosok 7x7 nevű bemutatója, a magyar elit elitjével. És akkor a Szurdok Fesztiválról még egy szót sem szóltam. Alant a részletek.

Az új blog első vörösboros posztja – bár a szekszárdi múzeumi beszámoló éppen eléggé vörösboros volt – koros tételről szól. A mostanában ritkábban emlegetett kisharsányi Vylyan 2003-as zweigeltje nagyot robbantott a maga idejében, négy évvel ezelőtt sokak kedvencévé emelkedett. Nemcsak vitathatatlan értékei, hanem kedvező ára miatt is. Beszéltek olyat, a pincészetnél megbánták, hogy ezt a bort nem az eggyel magasabb kategóriába – a háromezer forintosok, a CF, a Montenuovo stb. közé – pozicionálták, hanem a Vörös (aka Red) mellé, kétezer alá. Ezt a nép nem bánta, én sem, ha írtam volna róla, 6-7 pontot biztos adok neki akkor, úgyhogy örömömben be is spájzoltam belőle néhány palackkal. Egy maradt a készletből. A színe töretlenül sötét, szép, az anyag sűrű, feltapad a pohár falára. Illata mély, likőrös, kakaós, csokoládés, mellé némi szilva és csipetnyi fűszeresség, együtt van a bor és a hordó. Ízben is megvannak az aszalt gyümölcsök, élénksége sem illant el, a 14-es alkohol nem kevés, a tannin bőséges. Kicsit szárít és csípked a vége felé, kesernyék játszanak be ekkor, kis savanykák is néha. Hatévesnek koránt sem rossz, noha nem érett igazán harmonikussá. Igya meg, akinek még van belőle. 5 pontot 2009 nyarán is megér.

Sorozatot indítok, szolgáltató karakterrel. Az ország tele van szaküzletekkel, közértekkel, más kereskedelmi egységekkel, amelyek tele vannak borokkal, én meg szubjektív alapon elmondom, szerintem hova érdemes benézni, itt vagy ott mit érdemes megvenni, mire kell figyelni mindeközben. Első rész, Terroir Club.

Legalább három-négy éve hajkurászom a jó alföldi termelőket, azt gondolom, roppant fontos, hogy az ország legnagyobb borvidékén minél több tisztességeset készítsenek. Van honnan felkapaszkodni, ez nem kérdés. Frittmannékat mindenki ismeri, Font Sándorékkal és a szigetcsépi Gálékkal is örömmel foglalkoztam nemegyszer – talán elsőként, de mindenképp az elsők között –, eljött az idő, hogy az izsáki Varga Árpád borászata is terítékre kerüljön. Vargáék nemrégiben Gedeon Birtokra magyarosítottak, jól tették, így biztosan nem keverik össze őket senkivel. 60 hektáron gazdálkodnak, főként fehérben nyomulnak, legkedvesebb fajtáik egyike a rajnai rizling. Ebben egyformák vagyunk, rajnairajongó lennék magam is, ez a szőlő nagyon sokat tud, ha okosan bánnak vele. Varga Árpád okosan bánt, 2008-as rajnaija 12 körüli alkohollal került palackba, könnyed, jó ivású, zamatgazdag bor lett belőle. A színe igen világos, illatban üde, élénk, a melegebb karakterű gyümölcsökig – barackig, ilyesmiig – nem nagyon jut el, szénás, citromfüves inkább. Ízben is, savai ropogósak, ha kisebbet, ha nagyobbat kortyolunk belőle, egyaránt jólesik. Kicsit talán rövidebb a kelleténél. Gyorsan fogy. Korrekt munka. 4 és 5 pont között félúton, megéri az 1000 körüli-alatti pénzt.

Tokajról még nem írtam, eljött az ideje, mégis az ország legfontosabb borvidéke ez. Ráadásul amikor azt mondogatom, vörösben, száraz fehérben messze nem verjük a világot, helyes hozzágondolni, hogy természetes édesben nagyon is ott vagyunk a spiccen. Nekem még soha nem sikerült édeshez viszonyulnom úgy, hogy gazdagsága, összetettsége, koncentrációja okán ne az aszú legyen az etalon. Továbbmegyek: minden borozásra korona, ha jut a végére aszú. A Zemplén Hegyhát identitásának kibogozásával bajban vagyok, ha jól értem, a Királyudvar második márkájáról van szó. De az sem világos, hogy készül-e ZH-aszú minden évjáratban, vagy a 2004-es csak egyedi próbálkozás volt. A 2004-es 5 puttonyos színe fiatalosan aranysárga, nagyon finom, furmintos-botritiszes illatokkal indít, gazdagon, frissen. Ízben folytatódik ez a vonal, de cseppet megbillen a harmónia. Finomsága és összetettsége rokonszenves, ám a savak nem egészen vibrálóak, 208 grammnyi cukrával nem feltétlen tartják a lépést. Ezzel együtt szép és kedves, vastag 7 pontot vitán felül megér, és még az is lehet, hogy szűkmarkú vagyok. Pláne, hogy árértékben is elég erős.

Május első felében öt napot Bernben töltöttem, a jégkorong-világbajnokságon, nyolc meccsel, negyeddöntőktől döntőig – a magyar válogatott helytállását-kiesését itthon néztem, dolgoznom kellett sokat, utána jöhetett a szórakozás. Bárhol legyek, nem tudok nem odafigyelni a borokra, meg persze nem is akarok. Iszom tehát, nem éppen tudatosan és szisztematikusan, de nyitottan, érdeklődve.

Mentünk színházba, Budapesten, a Nagymező utcában, és eszünkbe jutott, kéne előtte inni kávét, vagy valamit. Betértünk ezért az Alexandra Könyvesboltba, ahol ilyet is lehet csinálni. Akkor eszembe jutott, miért ne bort fogyasszak inkább. És ha már azt, akkor autentikusat. A Matias Pincészetet az Alexandra-tulajdonos Matyi Dezső hozta létre néhány évvel ezelőtt, mintegy 100 hektáron gazdálkodik, főborásza a Villányból jól ismert Kis Gábor. Az információkat innét szedtem, saját honlapot nem találtam. A kiváló minőségű pohárba töltött irsai olivérnek szép zöldes színe volt, a bontott palackot jól tartották, épségben megőrizte a bort, illatostul, ízestül. Orrban obligát muskotályosság, kicsit parfümösen, de még nem ellenszenvesen. Szájban kerekded, cseppet sem éles, nem is savhiányos, helyén benne minden. Semmi mélység, nyilván, de ilyesmit nem is kell elvárni ilyesmitől. Kedves, könnyed darab, tökéletesen passzol a helyszínhez is. Egy korty olivér, egy pillantás az Andrássy útra. 4 pont, nem több, de ebben az esetben ez éppen elég. Könyvesboltban bort inni jó.

Pflanzner Sándor – aki nem más, mint Rambo, a szőlősgazda – két évvel ezelőtt azzal tisztelt meg engemet, hogy hozott egy palackkal első borából, hadd mondjak róla valamit. Mondtam. Azóta sok víz lefolyt az északi parti domboldalakon, a gazda okosodott, a termés korlátozódott, a borok szépültek, megint kaptam valamit. Most nem olaszrizlinget, hanem fehér házasítást, amely elsősorban mézes fehérből és muscat ottonelből készült, illatos ital tehát. Hordóminta létére nem sikerült kapásból megkóstolnom, kábé két-három hetet pihent a hűtőben, féltem is, hogy baja esett. Nem esett. Kinézetre szép tiszta maradt, orrban elegánsan támadott. 19,5-es volt a cukra szüretkor – ami a fajtáktól kiváló teljesítmény –, és bár azt mondják, az ottonel teljes érésben hajlamos elpacsulisodni, semmi ilyesmi nem történt. Virágokat és gyümölcsöket éreztem, parfümöt nem. Zamatos, telt korty következett utána, finomra csiszolt savakkal, remek egyensúllyal, becsületes utóízzel. Két év alatt kétegységnyi fejlődés, az annyi, mint 5 pont. Jó irányba mennek a dolgok.

A Frittmann Pincészetet nyilván nem kezdem el bemutatni, mindenki ismeri a testvéreket, a 2007-es év bortermelője cím és a Bëlga slágergyanús dala óta feltétlenül. János és István 1987 óta végzi jól a dolgát, a munka gyümölcse a 2000-es évek elejére érett be, a nagy magyar alföldi felemelkedés úttörőit tisztelhetjük bennük – ami még csak fél tucat borászatot érint, de lesz ez több is. Frittmannék pontosan olyan borokat készítenek, amilyeneket ezen a borvidéken kell, könnyedeket, finomakat, többnyire hibátlanokat. Ilyen ez a 2008-as rozé is, az ember már akkor örül, amikor a palackot a kezébe veszi, mert azt látja, csak 12-es az ital alkoholtartalma, és ez napjainkban roppant kellemes meglepetés. A bor színe szép rózsaszín, tisztán, tükrösen csillog, az illata pedig egyszerűen tökéletes. Van sok gyümölcs, málna, vagy mi, csipetnyi fűszeresség, még csipetnyibb élesztősség. Élénk, de nem tolakodó, mindezt ízben is folytatja, virgonc, kerek és arányos, jólesik megforgatni a szájban, és jólesik lenyelni is. Természetesen felesleges órákig bíbelődni vele, és nem is kóstolgatni kell, hanem inni, mélyelemzésre nem tart igényt. Ez a bor nálam több, mint tehetség, az annyi, mint 6 pont. Most látom, hogy a 2006-ost is nagyon szerettem, és nemcsak én, más is.

Borbemutatóztak a szekszárdiak Budapesten csütörtökön, kiváló helyszínen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nem mondhatni, hogy nagy lett volna a tömeg, hiszen kicsi volt, ilyesminek az egyik szem örül, el lehet férni kényelmesen, a másik meg sír, mert mégis. Ez-az bejött, kaptam impulzusokat.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, néhány héttel ezelőtt távoztam a Művelt Alkoholista szerzői-szerkesztői közül. Mostantól pedig itt írok borokról és néha-néha egyéb szeszekről. Kicsit talán másképpen, mint ott, de nagyjából mégis hasonlószerűen. Hogy többnyire könyörtelenül pozitív leszek, az például biztos.

Több mint 300 posztot írtam a Művelt Alkoholistán. Azt gondoltam, ebből a sokból érdemes lehet összeválogatnom néhányat. Olyanokat, amelyeket valamiért fontosnak tartok. Elsősorban az okoskodásokat linkelem, és néhány borposztot, amelyek az utóbbi időben jelentek meg.